ezek a képek még azon a bizonyos pincei rögtönzött szeánszon készültek. itt már láthatóak a fém cipőkanál használatának nyomai. azóta is úgy félek tőle, mint a tűztől.
itt babel levett már a horogról és a padlóra parancsolt. itt a korbács nyoma is látszik.
ez meg a kedvencem. a titkos cinkosság. ha nem mondom el, akkor senki sem tudja, hogy hol és milyen körülmények között készült ez az akt. egy élő, valódi test.
kicsit bele kellett piszkítani, ez van. nincs photoshoppom, csak paint-em. de azért a kép kellemes és izgató emlékeket idéz így is.
kitöröltem. egy szép bejegyzést a kalodáról. írtam szívből. kitöröltem egy pillanat alatt. most megírom újra.
szóval úgy alakult, hogy az előzőleg elkészült kaloda karnyílásai túl szélesek voltak nekem és babel kitalálta, hogy az ügy érdekében – vagyis a nyílás szűkítésére – elkészít egy toldást, ami majd betehető-kivehető kívánság szerint.
babel a pincében dolgozott, én is lementem. munka közben eltört a körvágó, de babel nem adta fel és kézzel dolgozott tovább. (Illetve ráspollyal -babel) az eredmény egy félhold formájú betét, amit egy szintén házilag készített tipli tartja helyén, a karnyílás alsó felében. menet közben próbáltunk is – ügyetlen voltam, a kaloda bezárásakor odacsípődött a bőr. rettenetesen fájt még percekkel később is, a csípés helyén egy kis véraláfutás keletkezett.
ahogy elkészült az alkotás, azonnal felvittük és babel azt kívánta, hogy nyomban kerüljek is bele. éppen sci-fi sorozat néző hullámban vagyunk, úgy hogy a következő részt a szoba padlóján ülve nézhettem. az ülve csak feltételes póz, mert azért a popsimon volt a testsúlyom, de kezeim-lábaim a kalodában.
eleinte nagyon mókásnak tűnt a dolog. nem volt kényelmetlen túlzottan, elképzeltem magam, ahogy kalodában ülök a szoba közepén és csillagkaput nézek. úgy 15 perc múlva elkezdett fájni a könyököm: ha kinyújtottam, húzta a kaloda súlya, ha behajlítottam, akkor megint azzal tartottam a súlyát. gondoltam magamban – ez még nem olyan nagy vész, kibírom. még 15 percre rá elkezdett fájni a hátam. támaszkodni nem tudtam semmire, és ugyan a térdemet tudtam hajlítgatni, a lábamat picit mozgatni, a testem kezdett zsibbadni. a csuklóm annyira szorosan volt közrefogva, hogy még egy picit sem tudtam forgatni vagy mozgatni. se körbe. se előre-hátra.
mire ott tartottam, megkérem Uramat, vonszoljon át a falhoz, ő megkívánt. mögém lépett, a karom alatt megfogott és arrébb húzott, hogy kényelmesen hanyatt döntsön. na ekkor éreztem először, mekkora is a kiszolgáltatottságom – semmit sem tudok tenni. se összezárni a combomat, térdemet. se a kezemmel védekezni. se elfutni. se elhúzódni. se moccanni.
babel a hátamra döntött, karom, lábam égnek állt. a fejemet nem tudtam hátravetni – nem engedte a nyakörv, amit még pincébe menet vettem fel, hogy Uram kedvében járjak, és jó szorosra fűztem be, amitől a fejemet csak egy bizonyos szögben tudom tartani. de ez a kényelmetlenség semmi volt ahhoz képest, amit a kaloda és a padló keménysége okoztak. ahogy megmozdultam, a kaloda úgy törte volna minden csontomat. a gerincemben meg azt éreztem – ki akarják vasalni a csigolyákat simára. annyira rossz volt, hogy babel megsajnált és áttelepültünk az ágyra.
ott babel megint magáévá tett. most már úgy igazán. az első mozdulatára úgy éreztem a csuklóm eltört. a kaloda hosszanti tengelye mentén mozog – luna csontja törik. nyüszítettem a fájdalomtól és a félelemtől. bármit tett babel, az rettenetes fájdalommal járt. középkori fájdalommal.
babel azonban gondos és kegyes Úr, így elég hamar rájött, ha a kezemet a kaloda alatt fogja meg és mintegy megtámasztja a kalodát, akkor az nagyjából egyszerre mozog a testünkkel és így nem veszélyes. a fájdalom és a kiszolgáltatottság érzése úgy is megmaradt. ott feküdtem babel alatt, széttolt combokkal, a térdem majdnem a vállam mellett az ágyon. széttárva, kiszolgáltatva babel minden óhajának, kényének, kedvének. amit szerettünk volna elérni a kalodával – sikerült.
a fotókon a kaloda csak egy izgalmas lehetőség, egy kaland, amit bizsergető elképzelni. élőben a kaloda egy brutális és kérlelhetetlen eszköz, amit nem én használok, hanem ő engem. senki sem diktálhat, csak is ő. még elélvezni sem engedett, vagyis nem is. szóval ez egy paradoxon, mert attól elégültem ki, hogy nem elégülhettem ki. ott feküdtem, éreztem magamban babelt, minden mozdulata visszhangzott a csontjaimban, egész testemben és borzongtam – a fájdalomtól nem tudok kielégülni. ez rejtélyes módon visszacsatolódik az agyamban és a fájdalmas borzongásból egyszer csak kéjes remegés lesz…
amikor lekerült rólam a kaloda, úgy éreztem, egész testemben megtört, fáradt volt minden porcikám. a zuhanyban éreztem minden egyes vízsugarat, cseppet. semmim sem fájt, mégis minden sejt fáradt és elégedett volt.
p.s. aznap később babel is kipróbálta a kalodát – a lábára raktam fel és megpróbáltam leszopni. kőkeményre duzzadt, de mégsem ment el. csak amikor levettem a kalodát…
nos, a lakat múlt pénteken kivétetett – annyira húzta az egyik karikát, hogy kisebesedett körülötte a bőrt és begyulladt a lyuk. szinte már tisztátalannak éreztem magam emiatt. örültem, hogy kivehettem, bár a viselése által okozott érdekes tudatállapot – függőség, (meg)kötöttség – is kedvemre való volt. talán a vastagabb karika nem fogja ennyire kimarni a lyuk körülötti bőrt és nem okoz majd csalódást a lakat viselése.
az ünnepi vásárlási lázban addig tekeregtünk babellel, míg egy sexshop-shopping tourt rendeztünk. az eredmény egy popsi pumpa, egy sexi, gyöngyös bugyi és tüsi felületű, betétes gésa golyó. az első kettő jó. az utóbbi nem annyira – olyan tüskés a felülete, hogy a golyók behelyezése nagyon fájdalmas. valahogy beraktam őket. (annyira a fájdalomra figyeltem, hogy a kihúzó zsinórt is benyomtam a puncimba. erre reggel eszméltem rá, amikor felébredtem és éppen szeretkezni kezdtünk volna babellel. ő segített kivenni – benyúlt és kihúzta valahogy, nagyon kellemetlen…) szóval ezek a golyók – az acélgolyókkal ellentétben – nem lesznek a kedvenceim. félek, hogy felsértik a belső hámréteget, ami nagyon veszélyes tud lenni ezen a helyen.
a golyókkal szemben a popsi játék érdekes élménnyel gazdagított. az egész szerkentyű egy kb. 15 centi hosszú pár centi átmérőjű rúd, három golyó formájú kidudorodással a két végén és a közepén. nem vastag, pont nekem kedvező méret (előző nap Uram a popsimat használta, kicsit szenvedős volt, nem olyan, mint először, de még mindig nem nyílt meg a popsim annyira, hogy könnyen táguljak). van benne vibrátor is, és csatlakozik hozzá egy kézi pumpa. a levegő a rúd körül lévő gumiba töltődik, amolyan lufit hoz létre. még a vásárlás napján kipróbáltuk mindketten babellel. én voltam az első. előbb térden állva próbáltam berakni, végül hanyatt feküdtem. amikor a kis fekete játékszer bent volt kétgolyónyira, babel elkezdte pumpálni a levegőt… nos, ennyire megalázó helyzetben rég nem voltam – ez a duzzadó, vibráló eszköz akkora székelési ingert váltott ki, hogy visítottam babelnek, hogy vegye ki és engedjen kimenni, féltem, hogy ott az ágyon jön ki minden. rettenetes volt. persze, a wc-n nem történt semmi. már röhögtem, amikor csücsültem rajta, de magamban érezni az egyre növekvő nyomást, és ennek köszönhetően keletkező állapotot nagyon, nagyon megalázó volt. még a korházban, amikor beöntést csináltak nekem, vagy amikor szülés előtt leborotválták a fanszőrzetemet sem éreztem magam ennyire elveszettnek és kiszolgáltatottnak. izgalmas és felkavaró volt.
Urammal beszélgettünk a szubmissziv és domináns szerepekről és felmerült, hogy mi van akkor, ha ő utasít engem, mint subját arra, hogy domináljak valakit? akkor mi vagyok? annak idején, amikor még csak ismerkedtem a témával, domina helyzetbe képzeltem magam, babel mellett azonban csak is alárendelt szerepben képzelem el magam. el nem tudom képzelni az ellenkezőjét. épp ezért esik nehezemre, amikor Uram utasítása szerint kell kikötnöm öt és bizonyos dolgokat művelni. bár babel most mondott valamit az érzelmeiről, ami könnyebbé teszi majd számomra ezt a helyzetet, alapvetően tőle akarom „elszenvedni” az alávetettség és fájdalom örömét.
visszatérve az eredeti gondolatmenethez – subként tudnom kell dominálni is, hiszen ha Uram akarata ez, akkor nem tudom nem teljesíteni. fura állapotokhoz vezet mindez. kíváncsian várom, mikor kapok ilyen utasítást, kíváncsi vagyok a reakcióimra, az érzéseimre. Uram éppen egyeztet egy hölggyel, akiről elképzelhető, hogy harmadikként elégíti majd ki kívánságait. én meg egy párral léptem kapcsolatba, akikre szintén játékos kíváncsisággal várok – vajon összejön-e, találkozunk-e, tetszünk-e majd egymásnak, megtaláljuk-e a közös játék hangját?
tegnap egy újabb utasítást kaptam babeltől. harmadik karikát akar látni a puncimban, mégpedig a csiklómban. a meglévő kettő helyett meg vastagabb és súlyosabb karikákat kíván. nagyon akarom és nagyon félek is egyben ettől a csikló karikától. babel láncot akar fűzni majd bele,úgy vezetgetni. jaj nekem, ha ez a lyuk ugyan olyan érzékeny lesz, mint a külső karikáké – állandó kéj és állandó fájdalom.
harmadik napja viselem a lakatot a puncimban. egy pillanatra sem hagyja elfelejteni, hogy mi a helyzetem – Uramé vagyok, őt szolgálom, éjjel nappal a rendelkezésére állok. bármit is teszek – teljesen átlagos napi dolgokat: reggelit készítek, könyveket pakolok, mosást dobok be, a gép előtt ülök, vagy épp ágyneműt cserélek – érzem, valami van alul. és ez a valami édes köteléket jelent nekem. mérgesebb pillanatimban úgy érzem, mintha menstruálnék – olyan „valami zavaró van odalenn” érzés. tegnap meg azon kaptam magam, hogy járás közben úgy igazgatom a lógó lakatot, mint férfiak a töküket. mulattam is ezen.
a mai reggel – mint minden reggel – a sex jegyében telt. és babel horogra akasztott. na jó, az akasztás még arrébb van, de be kellett raknom a horgot a popsimba, babel térdre állítva, hátulról használt, a horgot meg mozgatta, húzogatta, azzal kényszerített, hogy fenekemet egyre magasabbra emeljem. keményen megdugott. azt hiszem, én vagyok a legelégedettebb sub.
új nevet vettem fel. Uram könnyű kezéből jött – luna. nagyon tetszik – lágy és világos. éjjeli és sejtelmes. Uram egyik reglapján használta rám, és amikor megláttam, azonnal tudtam, ez az a név, amit keresek.
felvettem videóra, ahogy maszturbálok és elküldtem Uramnak. pontosabban előbb készítettem egy felvételt, ami bizonyította, hogy Uram parancsára felvettem a lakatot. majd addig-addig ficánkoltam, hogy a másik felvétel is elkészült. Uramnak tetszett, azonban elfelejtetem egy fontos dolgot – a puncim nem az enyém, bármikor hozzá szeretnék nyúlni, engedélyt kell kérnem a tulajdonosától, az Uramtól. ebből jött az esti büntetés sorozat.
az esti büntiket megelőzte egy nagyon kellemes meglepetés. vacsorát készítettem, Uram a pincében dolgozott, lementem érte, hogy szóljak – pár perc múlva jöjjön, kész leszek. mit látok? babel éppen egy kalodán dolgozik! tudtam, hogy még az ünnepek előtt el fog készülni vele! a belsőm beleremegett – végre, mióta álmodozom már róla, hogy kezem-lábam lefogva, mozdulatlanul, kiszolgáltatva fekszem, az Uram meg használ, úgy, ahogy csak kedve támad. ha meg nem, akkor csak várok, sóvárgok utána, a keze után, a teste után. ha kegyes hozzám, akkor igénybe vesz, ha meg akar büntetni, akkor csak megvonja tőlem a lehetőséget, hogy mozogjak, hogy magamhoz nyúljak… vacsora után babel visszament befejezni a kalodát, szólt, hogy jöjjek le próbára. iparkodnom kellet a dolgaimmal, hogy ne késsem le. annyi időm maradt még, hogy gyorsan átöltözzek – mindent levettem magamról és babel kedvenc kantáros farmerruhájába bújtam. a mellem kilátszott, vállam, hátam csupasz. lábamra fekete comb zoknit húztam, nagyon megy a ruha rövid, rakott szoknyájához. sikerült leérnem a pincébe időben, tartottunk próbát, a kezem ugyan kijön, de befedjük a lyukat bőrrel, így szűkebb lesz és nem tudom majd kihúzni a kezemet. munka közben előkerült az a horog, amit ugyan alkotói nem erre a célra tervezték, de babel által eszközölt némi átalakítás után remek fenék horog lett belőle. a kaloda- és a horogpróbálgatástól nagyon beindultam, de babel csak annyit mondott, hogy vegyem le a ruhámat és álljak ott mellette.
végre mindenki befejezte a dolgát. babel ruhástul fektetett a hasamra és jött a pálca. nem volt sok ütés, inkább csak egy pár, de nagyon fájt. már az első is annyira, hogy könyörgőre vettem. a pálca után jött a korbács. hallottam a süvítését. magam elé képzeltem, ahogy csapódik a fenekemre, a fonott részével ütött babel. láttam, ahogy minden ütés előtt összeszorul a lábam, combom, hajlik a hátam, mintha csak az ágyba akarnék bújni. érzem, hallom a levegő mozgását, ahogy babel felemeli a karját. hang. a bőr hozzáér a bőrhöz. éget. a bőr elválik a bőrtől. Uram emeli karját. hang. az első ütés csíkja éget, csíp. érkezik a következő. kitörnek a könnyeim. harapom a takarót, mintha az megvédene. csak a kiáltásomat tompítja. olyan érzésem van, hogy az összes ütés ugyan arra a helyre érkezik… babel magáévá tett... térdre állított, előre hajoltam, a popsimat és a puncimat kínálva gazdájának.
kielégülése után babel nem engedett el, nem emlékszem, mikor került le rólam a ruha, de most megint fel kellett vennem, semmi otthoni gatya-poló-zokni. kértem Uramat – fázom, legalább a combfixet hadd vegyem fel, de nem engedte. sőt. egy kis idő múlva leküldött a pincébe üdítőért. az udvaron keresztül. mezítláb és egy szál rövidszoknyás, kantáros farmer ruhában. a mellem azonnal kihegyesedett, gyönyörűre. a hideg belecsípett a puncimba, szorítottam is a combomat, ahogy tudtam, hogy nedvessége ne hűljön ki, ne szárítsa meg a szél. bár erre elég kicsi esély volt, lévén minden büntetéstől a többszörösére erősödik az izgatottságom… később kaptam ajándékot Uramtól – épp kifelé indultam a szobából, amikor elkapott és kényeztetett a kezével, újaival. hálás vagyok babelnek, hogy kiegyensúlyozottan tudja adni a büntetést és az ajándékot.
valami változik. legutóbb annyi fájdalmat éreztem, hogy elkezdtem félni tőle. kívánom, de félek, így inkább könyörgöm, hogy babel nem verjen meg. nem tudom, meddig tart, korábban is tapasztaltam ilyet, de most pánikszerűen félek. ha babel bekeményítene, talán elájulnék, vagy bepisilnék. ha futhatnék, hát űzött vaddá válnék, mert futnék, ahogy csak bírnék…
legutóbbi élvezetes élményem egy megaláztatáshoz kapcsolódik. huncutkodtunk keményen babellel, összevolt láncolva a kezem és a bokám. egyenesen nem tudtam menni, vagy a térdemet hajlítottam, vagy derekben dőltem előre. ebből következik a fejtartás is: nézhetek lefelé, vagy, ha éppen szemtelenkedem, alulról fölfelé.
babellel bejártuk egymás testét, éreztem keménységét a számban, a pinámban. ujjait a mellbimbómon, vagy inkább benne, olyan erősen morzsolja, szinte leszakítja. lovagoltam rajta – hajamba kapaszkodott. lovagoltam rajta – nyakamat szorongatta. lovagoltam rajta – ujjaival zablát csinált, hüvelykujjával szétnyitotta a számat, benyúlt és addig húzta, míg engedett a bőr. és utána is egy picit. torz mosoly. gyönyörű. elképzelem, hogyan nézek ki, szinte kilépek magamból és kívülről kémlelem a gyönyör és a szenvedés vonásait saját arcomon. látni akarom magam vonaglani. érezni akarom, ahogy beindulok saját izgatottságomtól.
szóval, a megalázás. egyik szünetben babel kiment wc-re. majd pár perc múlva kihívott engem is. megparancsolta, hogy szopjam, miközben ül a wc-n. éreztem, ahogy a vágy egyre erősebb bennem, azt hiszem, remegtem. minden esetre valahogy vagy megcsúsztam, vagy megbillentem, valamit ügyetlenkedtem, de babelnek nem tetszett, arcon csapott, meglökött, a földre huppantam. olyan egyszerű és olyan hatásos volt ez a művelet. éreztem, ahogy a tehetetlenség egyszerre dühöt és sértődöttséget ébreszt bennem. felnéztem babelre – ő maszturbált. nézett engem, ahogy összeláncolva ülök a hideg csempén, lehajtott fejjel, széttárt térdekkel és kényeztette magát. ettől rettenetesen beindultam. éreztem, hogy mire megy ki a dolog, vártam már, készültem.
amikor babel beletúrt a hajamba és felfelé fordította az arcomat, már szinte üvöltöttem a vágytól. majdnem ordítottam, hogy gyere, babel, itt az arcom, a szám, nedvesítsd be, használd törlőnek, tedd a magadévá!!!
nagyon boldog voltam aznap éjjel. mosolyogva aludtam el Uram karjában, a mellszőrzete csiklandozta az arcomat, éreztem kedves illatát.
történt volt, hogy egy gondolatból vágy lett, a vágyból kívánság, a kívánságból tett. beszélgettünk róla babellel, vettünk is, de nem lett jó. aztán egyszer csak bekattant és betértem a legközelebbi sex-shopba egy kis bevásárlásra. na jó, csak egy bizonyos dolgot akartam venni: gésa golyót. fémből. hogy súlya legyen.
beléptem a boltba, két férfi eladó volt bent (ebben a boltban úgy tűnik, mindig férfi eladók vannak). előadtam kérésemet részletek nélkül. a fiatalabbik eladó, mondjuk még srác, a vitrinhez vezet, mutatja a portékát. közben lelkesen magyarázza a golyók felhasználási rejtélyeit. elmondja, hogy a szilikonból készültek mennyivel finomabbak és kevésbé sértik fel a lányokat. és hogy amíg nem erősödtek meg az izmok javasolja, hogy ülve vegyem ki őket.
ekkor megszólal a másik eladó, riasztóan morcosan: ezeket ülve egyáltalán nem lehet kivenni, hogy a …. tudná kivenni őket ülve?!! első eladó, kicsit kapkodva, kicsit ingerülten: hát hogy, hogy, könnyen, így! leül egy székre, előre tolja medencéjét, széttárja lábait és mutatja a kezével, hogyan képzelte el. az idősebb eladót ez nem győzi meg, továbbra is hajtogatja, hogy így nem fog menni.
látom, hogy a vita nem a golyók miatt lesz egyre hevesebb, hanem a két férfi között van valami feszültség. kissé bátortalanul megszólalok: fiúk, tudom használni a golyókat… meg se hallják. hangosabban mondom: nekem nagy súlyú, fém gésa golyókra lenne szükségem!
az eladók elhallgatnak, rám néznek. a fiatalabbik szó nélkül kiveszi a csomagot: erre gondoltál? fizetek. felírják egy füzetbe... vajon a könyvelőjük boldogul az elnevezésekkel? vagy mindenre kódot használnak?
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
ami a golyók felhasználását illeti, nagyon elégedett vagyok. már a behelyezés is izgi – lévén fémből vannak, hidegek. kellemes hűsséget érzek a puncimban minden alkalommal, amikor benyomom az ujjammal. pár másodperc az egész, de nagyon finom érzés.
babel egyszer benyomta a popsimba. váratlan volt, összeszorultam ahelyett, hogy lazítottam volna a záróizmokon. a kivétel még rémesebb volt. persze most kívánom megint, de akkor nagyon fájt, sírtam, babel nem is tette be a második golyót, megsajnált és úgy dugott meg.
eddigi legnagyobb élményt kutyapózos dugás közben okoztak ezek az acél golyók. a testhelyzet sajátossága, hogy a férfi máshol éri a nő belső érzékeny pontjait. na most, a golyóknak és a gravitációnak köszönhetően egyszerre éreztem azt, amit éreznem kell, ha hátulról nyomnak és azt is, amit fordított testhelyzetben szoktam érezni. frenetikus. komolyan. köszönet a japcsi csajoknak és babelnek.
tbc, avagy to be continued. utolsó bejegyzésemet szeptemberben írtam. azóta rengeteg dolog történt, babellel sok időt töltünk együtt. mindenféle elfoglaltsággal. új munka, új tanulás, környezet újítás.
huncutkodásaink szerteágazóak, lényegük mégis ugyan az – határaink próbája. legutóbbi verésem erősre sikerült, több napig fájt a fenekem. babel egy hosszú fém cipőkanalat használt, javaslom – deichmann. utolérhetetlen. korbáccsal és általános megalázással tökéletes esti szeánszot biztosit. a csuklómat összeszorító láncot nem is éreztem. mint ahogyan a puncimba csíptetett ruhacsipeszeket sem. és, azt hiszem, volt a kedvencem – a mellcsipesz. volt? na majd a képeken visszanézem. gyönyörűséges és idegborzoló volt az az este. sírtam, könyörögtem, annyira fájt a cipőkanáltól a testem, hogy babelt nevén szólítottam, ami pedig nem jó. padlón feküdtem, babel fotózott. amikor a számba adta a korbácsot nyelével, hogy úgy vigyem fel a pincéből a helyére,véletlenül kiejtettem. akkora pofont kaptam, hogy megfájdult a fejem. és – ki érti ezt? – felizgultam. combom is nedves volt, lépcsőzés közben éreztem, ahogy egymáshoz ért a lábam. remegtem a vágytól, amikor babel feljött végre és megdugott.
kétszer kötözött is. egyszer gúzsba. megszopatott, kicsit megdugott és otthagyott az ágyon. kezem csuklónál és lábam bokámnál egymáshoz és a nyakamra kötve. nem tudom, mennyi ideig „feküdtem” az ágyon egyedül. kezem, lábfejem zsibbadt, a kötél bevágott, de egy idő után már neméreztem. imádott Uram…
a minap vettünk új kötelet, szép kéket. kereken 10 métert, mert én telhetetlen vagyok ebben is. sőt, kampót is vettünk a popsimhoz, talán ma kipróbáljuk?
…jaj, hát persze, hiszen gésa golyót is beszereztünk. remek móka, ajánlom mindenkinek. fém és nehéz. na erről majd egy külön bejegyzésben…
szóval, pár napja babel nagyon szépet alkotott a testemmel – a kék kötéllel kötözött meg. nyakamra helyezte a kötél közepét, a szárait elől a mellkasomon keresztben átvezette a mellem alá és hátra. szorosan. hátul megkötötte kezemet és vállamon át előre vezette a kötelet. megint a mellemet szorította tovább, szépen összenyomta a tövüket, felhúzta, ettől kiemelkedtek, bimbóim megkeményedtek. felső testem, kezem mozdulatlan lett. Uramat kényeztettem nyelvemmel, majd hanyatt fektetetett és belém hatolt. a kezem kicsavarodott hátul,nagyon fájt, ahogy babel rám nehezedett. ott is hagyott egyedül. majd kihívott magához és addig szoptam, amíg a derekam bírta. ez a kötés nagyon szép volt. önmagában is. ahogy a kötél körbefutott a testemen, ahogy bevágott a mellembe, ahogy keresztbe fonódott… jó volt nézni, jó volt átélni ezt a szépséget.
vasárnap és vásár napja volt. zsibongás, csilingelés, étvágygerjesztő illatok szállnak a kemencék füstjével, zene szűrődik innen-onnan. sokan vannak, tolongunk, kerülgetjük az embereket. mezítláb sétálunk egyik pulttól a másikig. itten fajáték, szőttesek, ottan népies ruha, szép kerámia. csupa felesleges dolog vagy éppen fordítva – kedves ajándék, szép emlék. keveredtünk, kavarodtunk míg egy hosszú asztalhoz nem érünk. tamerlános pólók, kések, íjak, szíjjak, vértek, miegyéb. nagy haza térkép. haladunk. a sor végén korbácsok. itt meg kell állni. naná! már többször indultunk neki babellel a korbácsnak, eddigi darabok valahogy túl brutálisak, túl állatiak voltak, így még nem tettünk szert rá.
itt két fajta kapható: hosszabb és vastagabb és egy kisebb. az utóbbi tetszik. mindkettőnknek. választunk szint. fizetünk. közben nézem az eladó fiút, bő ing van rajta, övvel talán? csinos a fiú, szép a szeme. azon gondolkozom, miközben egy pillanatra megáll a tekintete és egymás szemébe nézünk, hogy vajon sejti-e, minek vesszük ezt a szép korbácsot? vajon érti-e, próbálta-e már? érzem, ahogy a szívem gyorsabban ver, lábam közt nedvesedik a bőr. ránézek babelre, szaporán lélegzem, pedig kézben kellene tartanom magam, nincs még itt az ideje az izgatottságnak. keresem babelen is az izgatottság jeleit, nem látom, talán jól leplezi, nem adja ki a szeme se.
babelnél alszom. miénk az éjszaka. alig várom, hogy napi teendőinkkel meglegyünk és kipróbáljuk az új szerzeményünket. moziztunk is? nem emlékszem már.
…a szívem rettenetesen ver. nagyon félek. tudom, hogy nem történik baj, de megint hagyom a borzongást uralkodni magamon, futkos a hideg a hátamon, alig állok már a lábamon… felállok az ágyra. érkezik az első ütés. babel terpeszt parancsol. szélesebbet! jönnek az ütések. van, amelyik bizsergetően simogat, van, ami éget. az ütés pillanatában semmi, aztán távolodik a korbács csíkja és érkezik a fájdalom. ég. csíp. kaptam hátamra, mellemre, hasamra, lábamra, puncimra. arcomra is csapódott véletlenül.
kevés a hely a szobában, babel nem tud lendületet venni, célozni. lemegyünk a pincébe. babel kender kötéllel felköti a kezemet a plafonban lévő karikához, a kötél szúr, de nem szorít, uram kegyes és nem feszit fel, tudok lábon állni, a kötélben kapaszkodni. kapok erősebb ütést is, kevésbé erőset is. nagyon tetszik ez a korbács. ezzel a hátamat is ütheti babel.
a végén még kapok a kötéllel is a fenekemre. méltó utójátéka a korbácsnak. nyomatékosít. azt mondja: ne feledd, kis szuka, hol a helyed, senki sem engedte, hogy megjegyzéseket tegyél bármire is!
a korbács picit felszakította a bőrt a combomon elől. jó simogatni a hurkákat, jó látni a kiserkenő kis pötty vért. jó arra gondolni, hogy talán nemsokára majd a fenekemen is felszakad a bőr, nézegethetem napokig vágyaim szép nyomait.
tegnap megint belekóstolhattam a korbács finom… pontosabban a korbács kóstolta meg az én finom bőrömet megint. babel gyakorolta, hogy a korbács végén lévő kis kender fonat érje csak a bőrömet, csípet is, csattogott is. a csattogás kikészített, könyörögtem is babelnek, hogy inkább üssön, csak ne halljam ezt a hangot… babel magáévá tett, láttam a sötétben alakjának kontúrját, gyönyörű és erős volt. fölém emelkedett, éreztem nagyságát, izgalmas volt látni vállának, karjainak szép vonalát, dereka felé keskenyedő testét. minden őse férfi ereje benne volt csípőjének mozdulatában. olyan erővel szúrt belém, hogy az ájulás szélén lebegtem.
nem ismerem azt a szót, amivel kifejezhetem hálámat és hódolatomat uram iránt. talán nincs is, ami leírhatná pontosan, mit érzek. talán babel érzi szavak nélkül is.
van olyan, hogy szűz popsi? ha igen, akkor elvesztettem szüzességemet. rég álmodtam róla, senki sem tudta eddig véghez vinni, senki sem hagyott elég időt, hogy alkalmazkodjak minden porcikámmal. babelnek sikerült. türelmes és gyengéd volt. kérhetetlen és kemény.
előbb jött a tágító. rögtön a közepes méretű, kicsit megijedtem, mert rég nem volt bennem, de babel megnyugtatott, jó lesz az. jó is volt, fájt persze, ahogy feszítette a hátsó kis lyukamat, de az izgalom és a vágyakozás annál nagyobb volt. térden álltam, előre hajolva. babel síkosítót használt, mégis úgy éreztem, alig fér be az a fekete kínzóeszköz, nem csúszik befelé egyáltalán.
amikor már jajgattam, babel olyasmit mondott, hogy ne nyafogj, már tövig van benned. megfordított a hátamra, belém hatolt úgy, hogy a tágító a popsimban maradt. vagyis maradt volna, ha nem csúszik ki folyton. kértem babelt, ragassza le szikszalaggal, de jobbat talált ki. megkérdezte: jöhetek? és egy laza „kézmozdulattal” már bent is volt. benn. a segglukamban. leírhatatlan érzés, egyszerre fájdalmas – kilökni, megszabadulni – és gyönyörű – mélyebbre, nyomj le! éreztem babel minden egyes feszülését, merevedését. szinte játszott bennem – megfeszült, elengedett, picit be, picit ki. egyszerre nevettem az örömtől és jajgattam a feszítő, égető fájdalomtól.
lesz egy kalodám! az anyagát már megvette babel. mókás volt válogatni a deszkák között egy barkács áruházban, megvitatni, hogy mennyire legyen nehéz, milyen pánttal tudjuk összefogni, hol lesz a vágás benne.
már izgatottan várom, mikor lesz kész, hogy belebújhassak, hogy kalodába verjen kedvesem, hogy szabad mozgásomtól megfosszon, hogy kiszolgáltatott legyek, hogy szolgálhassak. hogy babel kénye kedvére nézegessen, használjon vagy éppen otthagyjon, hogy érezzem hiányát, hogy érezzem a vágyat, hogy ne tudjam kielégiteni, hisz csak ő teheti.
a minap babel pálcát ajánlott fel, örömmel fogadtam. aztán mégsem tudtam befejezni, hangyaboly lett. annyira közel kerültem babelhez lelkileg abban a pillanatban, hogy ha folytatjuk, akkor nem tudok eltávolódni tőle, nem tudom elviselni tőle a fájdalmat. ez egy ilyen furcsa állapot: mindig tudom, hogy ő üt, mégsem érzem azt, hogy személyesen ő állna a hatám mögött. egy úr ő, babel, az úram.
tegnap este vártam babelt egy utcasarkon. álldogáltam ott mezítláb, a szél bele-bele kapott a mélyvörös ruhám szoknyájába, finoman simogatta a csupasz hátamat. azon gondolkoztam, babellel ma mit fogunk vajon csinálni. álltam, álltam és valahogy furán éreztem magam, valami zavart. pár pillanat múlva leesett – rajtam van még a bugyi, amit a masszőr miatt vettem fel (szegény, így is nehezen viseli a csíkos, foltos fenekem rendszeres látványát, karikáimat). hmmm. elkezdtem a kezemmel lassan lehúzogatni a tanga pántjait – hát nem beragadt a popsimban? pár perc alatt sikerült azért annyira lecsúsztatni, hogy már csak ki kellett lépni belőle, megvártam az alkalmas pillanatot – semmi gyalogos, kocsik is alig – és egy csípőmozdulat, kis lépés, lábakat picit szét és a bugyi már a földön. mosolyogtam saját magamnak, annyira megtetszett a dolog, hogy azt hiszem, még csinálok majd ilyet.
pár perc múlva babel is megérkezett, bepattantam a kocsiba és elindultunk. előbb úgy volt, hogy hozzá, menet közben másféle fordultunk mégis és egy nagy füves pusztaságon kötöttünk ki, a város felett. kiszálltunk a kocsiból, a gyomromban már éreztem a jellegzetes remegést – vajon mi jön? mit talál ki babel ma? ki tudom elégíteni? élvezni fogom?
babel a motorháztetőt említette, de nem, az (most?) nem. átölelt, megharapta a nyakamat, megcsókolt, előbb csak felhúzta a ruhámat, majd le is vette. irányított a kezével: térdeljek le, kinyitotta a sliccét, a fejemet megfogta és mélyen magához húzott. de szeretem ezt a mozdulatot – erőszakos, kemény, határozott! szinte mondja: kapjál be, te szuka, ott a helyed, jól dolgozz a nyelveddel, mert jaj neked, nem kapsz többé belőlem!
később babel arrébb ment. izgatottan vártam. rám szólt, hogy menjek oda, még egy kicsit kényeztettem, majd magára ültetett. igen kemény és igen élvezetes menet volt. fűcsomókba kapaszkodtam, és csak mozogtam fel-le, fel-le. imádom, ahogy a vége felé babel egyre keményebb lesz, kitölti a belsőmet, feszit szét, mozgásunk egyre gyorsabb lesz, egyre erőteljesebb, majd bumm!!!
elindultunk hazafelé. babel kocsival, én előtte gyalog. meztelenül. ahogy hátulról zúgott a motor egy pillanatra bevillant: nem szeretett uram ül a kocsiban, hanem egy vadász, én vagyok a prédája, hajt, ki akar fárasztani. ha elkap, valami rettenetes fog történni. olyasmi, amit szavakban nem kifejezhető. szaporábban léptem ettől, végig futott a hátamon a hideg. el kezdtem futni. babel vette a játékot, gyorsított ő is. szinte filmben éreztem magam – a kocsi mozgásával ide-oda cikázó fényszórók, a sötétből kivillanó, majd eltűnő földút, kavicsok, magas fű, én meg menekülők, már nem nézem, hova lépek, a talpamba belecsíp valami, kő üti, tüskék karcolják…
hazaértünk, lábmosás - a lábfejem gyönyörű volt. koszos, a körmöm fekete, levelek és fűszálak ráragadva. a karcolások ugyan hiányoztak róla, de talán majd legközelebb meglesz az is.
Vagy felavatás? Azt inkább hídra vagy emlékműre mondjuk, nem? Mindegy a lényeg az avatás. Szegény ruha végül is elkerülte az avatást, mert idejében lekerült.
Hazafelé tartottunk kocsival, amikor az ismerős táj mellett elhaladva megkérdeztem, ne ugorjunk be egy kicsit? De! Rögtön, egyből, gondolkodás nélkül vágta rá a Kedves -kedvesen. Ha már én ajánlottam fel, ugorjunk bele! Kanyar kanyart követ, majd földút, vagy az se. Autóm bírja, azért vettem ilyet. Hasítunk a magas fűben alig látható csapáson. Próbálgatom a világítás lehetséges variációit. Közben felverünk néhány helybéli élőlényt. A fennsík sötét. De nem kihalt. A földútra kanyarodáskor is jött szembe valaki, és a késői időpont ellenére a közeli domboldalon egy sárga villogót is észreveszek. Kis izgalom, végül is tilosban járunk. Mi van, ha idejönnek, és kérdéseket tesznek fel? Inkább villany le, innentől csak a féklámpa világít, kerülöm is a fék használatát. Lassan gurulunk, míg a szemem hozzászokik a sötéthez.
Beszélgetünk. Csak keveset. Várakozás. Feszültség. Megállunk. Kiszállok, kis tanácstalanság, mi legyen és hol? Megkerülöm az autót. Sárga villogó megint feltűnik. Most jön, nem megy, mint az előbb. Visszaszállok, jobb a békesség alapon. Elfordul, nem felénk jön. Letudva. Kiszállunk. Most már mindketten. Kocsi előtt találkozunk. Tenyeremmel megnézem a motorháztetőt. Forró. Pedig felmerült, hogy oda ültetem fel. Nem baj. Úgy is túl magasan lenne. Ölelés, csók. Kezeim a combjáról simulnak át a fenekére, majd egyre feljebb. A már szokásos "1db" -os öltözék van rajta. Vagyis egy darab ruha lehet rajta, semmi más. Nincs cipő, bugyi, semmi ilyen. Felesleges dolgok nem hátráltatnak. Csak húzom a ruhát egyre feljebb. És húzom fel őt is. Úgy csinálok, mintha levenném, már bújna is ki. Megtorpanok. Közben ölelem, masszírozom. Fel-le. A ruha és a kezeim. Végül, harmadikra, negyedikre(?) fejen át lekerül a ruha. Végre. Csupaszon áll előttem a majdnem telihold fényében. Rajtam izompóló és rövidnadrág van.Röviden meggusztálom, majd lenyomom a sliccemen kibukó farkamhoz. Ért, nem kérdez. Szájába veszi, élvezettel. Én fogom a fejét, és erősen tartva diktálom az ütemet. Nem ellenkezik, átadja magát nekem. Néhány erősebb, mélyebb ütem, torokszorító lehet, de nem szól semmit, már megszokta az utóbbi időben.
Elengedem, körbejárok, helyet keresek. Mindenhol kövek. Egy keresztútnál álltunk meg, nem messze attól a dombtól, amiről már volt szó itt korábban. A magas fű mellett döntök végül. Nem megyünk messzire, az egyik sarkon hanyatt dobom magam, farkamra hívom Őt. Jön. Szop. Meredek. Nagyon. "Ugorj fel!" mondom, s nem kéreti magát. Alulról dugom, jó keményen. Élvezi, majd elélvezek. Mivel rajtam még mindig ruha van, oldalra fordítom le magamról. Rámutatok a meredező hímtagomra és egyből tudja, hogy azt kérem, a szájával tisztítsa meg. Megteszi, örömmel. "Sajtízű vagy." konstatálja. Nevetünk. Adok neki egy zsebkendőt, kicsit gyűrött, de hát a zsebemben volt rég. Megtisztogatja magát vele. Nem dobja el. Védjük a természetet.
Mondom, még ne szálljon vissza. Sétáljon, ha van kedve! Van. Séta. Ő elöl, én kocsival követem. Hátulról megvilágítom a csupasz testét. Szép. Ilyenkor, hogy szabad a háta, a tetoválása is kibontakozhat végre. Túl lassan megyünk. Dudálni nem fogok, hát közelebb megyek. Megijed. Fut pár lépést. Ettől begerjedek. Menekülő vad előttem. Megint közelebb megyek, picit a motort is felpörgetem. Hátranéz, majd fut. Most hosszabban. Jól bírja. Már eleget edződött a talpa is. Hatalmas terepjáró üldöz kicsi, meztelen lányt. Az uralkodás és a kiszolgáltatottság szimbóluma is lehetne ez a kép, mint Jancsónál a vesszőfutás a Szegénylegényekben. Aztán persze megszánom. Mellékerülök. "Ülj be!" Előbb nem akarom, hogy máris felvegye a ruháját, aztán meg azt nem, hogy összekenje az ülést a spermámmal. Konformista vagyok, nem is vitás.
Hazaúton még beszélgetünk, odaérve zuhany, gyors kullancs-vizsgálat. Később még szájával kényeztet, ám fáradtak vagyunk már mindketten. Én jobban. El- elnyom az álom. Nem bánja. Összebújunk, simogatom. Simogat. Aztán menni kell tovább. Nem alszunk együtt az éjjel. Elviszem. Nehezen válunk el egymástól...
nyár van. mindenféle dolog van. család. nyaralás. sok sex. néha van kisebb-nagyobb fenéken libbentés, néha láncolás... alapvetően nyugi van.
legutóbb babel a nyakamat és a puncimban lévő karikákat láncolta össze úgy, hogy nem nagyon tudtam felemelni a fejem. alázatos és fájdalmas. a bokáimat is összefogta egy lánccal, amolyan rabszolga módra.
ma verésre áhitozom. és lett egy szép ruhám, babelnek is tetszett, fel avatjuk, talán ma.
előszó. tegnapelőtt szabad estém adódott, hát gyorsan beszűkítettem azt a szép ruhát, amit egy ismerősömtől kaptam, mert ő bizony kinőtte. ruhát kiterítettem, a szűkítők helyét bemértem, gombostűket beszúrtam, visszáján hagyva felpróbáltam. még mindig bő. akkor az oldalából is bevettem, megint gombostűk sokasága. ezúttal színével vettem fel próbára a ruhát. levételkór az összes tű végigszántotta a hátamat, az oldalamat. a beszedéstől már eléggé szűk lett a ruha és ennek megfelelően nehezen lehetett belőle kibújni. lassan csúsztattam a fejem felé az anyagot, minden mozdulatnál szúrások. hogy segítsen a gravitáció is, előre hajoltam. jó ötlet volt – könnyebben ment, a mellem is gyorsabban szabadult így. bár csak babelnek tetszene majd ez a ruha…
tegnap megérkeztem babelhez, levettem a dzsekimet és elé álltam. rajtam a tegnap javítgatott ruha, izgatottan vártam, mit szól. nem mondott semmit, csak közelebb húzott magához és benyúlt a ruha alá. nem hordok már jó ideje fehérneműt, most se volt ott semmi, így egészben megkaphat, semmi sem zavarja, hogy simogassa a csiklómat, belém csúsztassa az ujját jó mélyen, megmorzsolgassa a mellbimbómat. olyan nedves valtam, hogy babel minden ujjmozdulatát jellegzetes hang kísérte – cuppogtam, hihi. félig csukva volt a szemem, de észrevettem, hogy babel a másik kezével magát izgatja, épp le akartam hajolni, amikor utasított is rá. micsoda élvezet érezni, ahogy imádott férfim hímtagja megtelik vérrel, lüktet, keményedik a számban, a nyelvem alatt, hallani, ahogy felsóhajt a gyönyörtől.
babel átvezényelt a hálóba. menet közben megtalálta az övemet, ami egy bőrcsíkokból fonott vékony kötél voltaképp. hihetetlen, hogy eddig nem jutott eszünkbe – ez egy remek játékszer! olyan csípősen, olyan élesen mart bele a fenekembe! édes, édes fájdalom! édes, édes babel! mielőtt hasra parancsolt, letérdeltem elé és összeláncolta a nyakamat és a kezemet egymással, jó szorosan. a lánc azonnal belevágott a csuklómba.
a kedvenc öt ütést kaptam. babel nem sajnált meg, még hason feküdtem, lihegtem, szétterpesztett, belém nyúlt megint. térdre álltam, megpróbáltam viszonozni a kényeztetést. magára ültetett, kezek nélkül nehezen boldogultam a lovaglással, de segített. megkérdezte, kérek-e még verést. nagyon félelmetes volt, de igent bólintottam. megint hasra, a takaróba haraptam…
amikor fölöttem volt babel, olyan mélyen nyomta le a lábamat, hogy a térdem jóformán a fejemnél volt. ekkor éreztem először azt, hogy vagy eltörik a csuklóm, vagy megfojtom saját magam. kissé bepánikoltam megint. babel lazított a nyomáson, majd újra számba vehettem őt, hogy kényeztessem.
ez a „menet” a végső volt, hiába fájt már nagyon a kezem, görcsölt a könyököm, térdem és a nyakam is a kényelmetlen, kitámasztás nélküli pozíciótól, nem adhattam fel. babel sem sajnált meg, bár többször megkérdezte, baj van-e, mert fészkelődtem és nyafogtam picit. nem adtam fel, végig mentünk babellel az ösvényen és gyönyörű jutalomban volt részünk. „egész testemben érzem, ahogy lüktet a vér…”, azt hiszem, ezt mondta. dicséretnek vettem.
megint szerepet cseréltünk babellel. ki kellett kötnöm kezét, lábát. verni a talpát, a makkját. a kikötözés azt hiszem, egészen jól ment, a verés már nem annyira. főleg az elején – nem találtam el jól babel talpát. aztán kicsit magamra találtam – azt mondtam önmagamnak: a te dolgod kiszolgálni babelt, ha ezt kérte tőled, akkor ezt kell tenned. mégpedig jól. azt hiszem ezek után már jobban ment, legalábbis babel sziszegése erről tanúskodott.
babel kérte a szájpecket. hosszú ideig nem tudtam bekapcsolni a csatját. ááá!!!
a helyzetemet az mentette meg, hogy sikerült egy jókora orgazmushoz juttatni babelt. igy visszakerekedett a szerepcsere a maga vonalára. örültem, hogy kioldhatom, szabaddá tehetem babel száját, leszedhetem csuklójáról a kék szalagot, bokáiról a piros kötelet. és a hónaljába fúrhatom az arcomat…
az ember lánya elkövet hibákat. csinál hülyeségeket. néha nagyokat. szerencsés, ha belátja, megérti a problémát. szerencsés, ha a kedvese megérti. ha a kedvese segít tisztábban látni, nem ellők, hanem meghúzza a biztonsági kötelet. kinyújtja kezét…
tegnap még a lépcsőn kapott el babel, előtte lépkedtem, kis farmer sort volt rajtam, meg is forgattam a fenekemet játékosan. hátulról átfogott, beleharapott a nyakamba – édes ez a fájdalom – lehúzta a nadrágomat, közben felértünk. azonnal hasra parancsolt és már jöttek is az ütések. alig volt időm kikaparni a takaró alól a harapó párnámat. öt pálca erre az oldalra, öt a másikra. azt hittem több lesz, de nem kérdeztem meg. nem lett volna helyes.
egy rövid ideig babel hagyta, hogy kényeztessem, majd hátamra fektetett, a kezemmel a mellig felhúzott lábamat kellett átfogni. összeláncolta a nyakamat és a csuklóimat. így saját magam kalodája lettem. ez így sokkal jobban tetszett, mint a múltkori fa, bár kétségtelenül annak is megvannak a szépségei (a térdhajlatom még most is érzékeny).
élveztem a mozdulatlanságomat, a kiszolgáltatottságomat. babel pontosan úgy mozgatott, ahogyan ezt álmaiban elképzeltem – rövid, durva mozdulatokkal igazgatott erre-arra, hogy kényelmesebb legyen behatolni, kényelmesebb legyen veregetni a csiklómat.
amikor babel az ágy másik végéhez rángatott és mögém térdelt, tudtam már, mi jön. most is szánkózik a gyomrom az izgalomtól. befogta a fejemet a combjai közé és a számba hatolt. nem tudtam moccanni sem, levegőt se kaptam nagyon. azt hiszem, kicsit bepánikoltam menet közben, mert úgy éreztem, megfulladok.
babel leleményessége határtalan – miután elpanaszoltam, hogy csiklómnak nem jött be a pálcával való verés, és hogy valami egészen más kellene ehhez, feltalálta magát és egy olyan „eszközt” vett elő, pontosabban ki, amiről keveseknek jut eszébe, hogy ilyen finom csiklandozásra is alkalmas. nem tudom ennek a lámpának a pontos elnevezését, de a lényeg, hogy része egy hosszú, műanyag szállakból álló „pamacs”, nincs szára, amúgy szakasztott olyan, mint egy sokágú korbács, csak műanyagból. ez már bizsergetett…
kalandokból sosem elég, babel fantáziája meg kifogyhatatlan. a minap láncot fűzött a lábam között lévő karikákba. és elvitt egy picit sétálni. hosszú szoknya volt rajtam, ezért, hogy a láncot a kezébe vehesse, fel kellett tűznöm az alját. emellett babel nem engedte, hogy felvegyem azt a jó kis fekete fűzőt, amiben érkeztem, hanem szabadon akarta tudni a mellemet és csak a kabátkát vehettem fel. most is izgalommal tölt el, felidézem, ahogy lépegettem mezítláb, a veréstől még fájó talppal a kavicsokon, odaláncolva…
hol is kezdjem? az utolsó napok eseményei kissé összekavarodtak, sok minden volt, témában meg azon kívül is. voltaképp nem is a sorrend a fontos. nem is tudom, miért ragaszkodom időről időre ennyire ahhoz, hogy a történéseket az idő szempontjából is hűen írjam le. valami régi belső kényszer…
nos, felavattuk a talpamat. borzasztóan fájt a pálca. mély, tompa, csontig hatoló fájdalom, az ütés után még hosszú percekig fájt. furcsa mód, ez a fájdalom haragot gerjesztett bennem. eddig csak alázatot, behódolást éreztem, de ez valami egészen más volt. nem babelre haragudtam, ez önmagában született meg és nagyon erős volt. még a párnát is, amibe haraptam, elhajítottam. szerintem ez a pálca nem alkalmas talpverésre, ehhez egy vékonyabb és rugalmasabb kell, egy igazi vessző, nem pálca.
a pálca… elővettünk kötelet is, „szíj után szabadon!” felkiáltással. amíg a pálca csíp és jól kivehető csíkot hagy nyomként, a kötél (mind a lapos kedvencem, a kék, mind a megcsomózott piros) éget és szép kék folttá alakuló nyomot nagy maga után. a kötél nyers és alattomos. a pálca kifinomult és cinikus. és mindkettőnek kiterjeszthető a felhasználása: libabőrös leszek, amikor babel a számba teszi a pálcát, amolyan zablaként. vagy a popsim alá szorítja, miközben éppen lovagolok rajta és irányit vele, finoman jelzi a ritmust…
kipróbáltuk még a nyakörvemet is a talpon. előbb én kaptam, majd babel is kért belőle. olyan nagy benyomást nem tett ránk a dolog, nagyon jó masszázs, kellemes bizsergetést okozott mindkettőnknek.
tegnap a fenekemen, oldalamon lévő foltok ellenére kimerészkedtem a strandra. ha észre is vette valaki, azt én nem láttam. kíváncsi lennék, milyen lenne, ha csíkokkal mennék ki? vajon lenne-e annyi bátorságom, hogy közszemlére tegyem a bikini alól kivillanó, heves vágyaimat leleplező vöröses-lila nyomokat?
könnyedén kezdődő és remekül végződő napom volt tegnap. pontosabban este. babelhez nem mentünk, helyette ártalmatlan dvd-vadászatra indultunk (sajnos eredménytelenül). ez amolyan álca volt. előtte még egy gyorsétteremben kattogtattam a lábam között lévő lakatot – székre huppanva előbb véletlenül, aztán már szándékosan hagytam, hogy kilógjon az acél és csapódjon oda a fa ülőkéhez. jó, hogy bugyit nem vettem fel. mint ahogy cipőt sem. csak egy szál ruha volt rajtam, nyitott hátú, rövid szoknyájú. semmi más. babel szereti.
szóval a lemez vadászat messzire sodort bennünket megszokott ösvényeinktől és két Újváros között kötöttünk ki. nagy folyónk kövezett partjára mentünk le, sétálgattunk parkoló taxisok, kocsik között, meséltem babelnek, mennyit randizgattam errefelé.
a partvonaltól kissé távolabb van ott egy kis útszakasz, ami mindkét oldalról bokrokkal, fákkal van takarva. oda érve előbb kitaláltuk, hogy babel odajön kocsival, én meg megvárom, erről eszembe jutott, hogy például ki is köthetne valamelyik fához. mondjuk az övével. erről már babelnek ugrott be, hogy mi lenne, ha a szíjat „természetesebb” dologra használjuk – egy jó verésre? szót tett követett. egyenesen az út közepén, szoknyámat felhúzva, előre hajolva kaptam két-két ütést mindkét felemre, majd még középről is, amolyan bonuszként. ordítani ugye nem lehetett – karnyújtásnyira emberek sétálnak. csak sziszegtem és halkan káromkodtam. csípős ez a szíj…
amikor még csak befelé tartottunk az úton, de már tudtam, mi következik, hagytam a fájdalomtól, az ismeretlentől való félelmet eluralkodni rajtam, nem gondoltam arra, hogy babellel vagyok, azzal az emberrel, akiben megbízok. összeszorult a gyomrom, ahogy lépegettem mezítláb a sötétben, felgyorsult a szívverésem. nem akartam elmenekülni, de borzongtam. amikor aztán jött az első ütés, a második, a többi, annyi adrenalin került a vérembe, hogy a végén attól üvöltöttem volna. remegett kezem-lábam, úgy éreztem, nincs olyan dolog, amit nem tehetnék meg, a földgömböt is elmozdítanám és még ki se kell majd támasztanom magam. éreztem a vér lüktetését, ahogy forrósodik a bőröm a fenekemen. ilyenkor a szövetek hirtelen vérbősége a bőrömmel érzékelhető legkellemesebb élmény. szinte újjászületek. ilyesmit érezhetett margarita, amikor bekente magát wolandtól kapott csoda kenceficével és éveket fiatalodva boszorkánnyá változott.
visszamentünk a kocsihoz, én inkább szállva a föld felett, és kihajtottunk közvetlenül a partra. babel a legszebb kilátás irányába fordította a kocsit, bár ebből most nem sok érdekelt, inkább akartam örömöt okozni neki. ahogy az autóülésen térdelve fölé hajoltam, babel felhúzta a szoknyámat és eszembe jutott, hogy van nálunk fényképezőgép – hajrá! látni akarom a csíkjaimat! babel készitett jó pár fotót rólam, ott pózoltam a rakpart közepén felhúzott szoknyával és annyira, de annyira nem érdekelt, ki látja ezt most éppen. csak az örömöt, a szabadságot éreztem, rajtunk kívül nem is volt a világon senki azokban a pillanatokban…
hazafelé úton babel kényeztetett az ujjával – én csak becsuktam a szememet, hagytam megint az érzéseimet szabadon, hozzágondolás nélkül jönni-menni, élveztem, ami a legintimebb testrészemmel történik, élveztem a nyitott ablakon befújó szelet, élveztem a minket körülvevő hangokat, zajokat, élveztem, hogy babel mellett lehetek. élvezem az életet…
egy darabig nem tudtam eldönteni, melyik blogomba kerüljön ez a bejegyzés. mivel mindkettőhöz van köze. mezítláb járni jó!
erotikus oldaláról ugyan babelt lenne jó hallani: lenge ruhában, alúl se bugyi, se melltartó. és mezítláb. át a városon, gyalog, megállókban várakozva, buszokon ücsörögve. számomra inkább a lelki hatása volt meglepő - alázattal, jóindulattal töltött el. mintha azzal, hogy védtelen a lábam, talpam, nyitottabb lettem. a két alkalom zarándoklat lett, megtisztít, lehetőséget ad, hogy másra figyeljek, ugyan magamon keresztül, de nem az önsajnálat vagy az önimádat révén. talán kundalini feljebb kúszott és kinyílt egy csakra, az, amikor már érzem, mindenből van elég. még éppen, hogy dereng az érzés, még nem tudás, nem tapasztalat, de közel, közel van.
köszönöm, babel, hogy erre is kinyitottad a szememet.
