tegnap este vártam babelt egy utcasarkon. álldogáltam ott mezítláb, a szél bele-bele kapott a mélyvörös ruhám szoknyájába, finoman simogatta a csupasz hátamat. azon gondolkoztam, babellel ma mit fogunk vajon csinálni. álltam, álltam és valahogy furán éreztem magam, valami zavart. pár pillanat múlva leesett – rajtam van még a bugyi, amit a masszőr miatt vettem fel (szegény, így is nehezen viseli a csíkos, foltos fenekem rendszeres látványát, karikáimat). hmmm. elkezdtem a kezemmel lassan lehúzogatni a tanga pántjait – hát nem beragadt a popsimban? pár perc alatt sikerült azért annyira lecsúsztatni, hogy már csak ki kellett lépni belőle, megvártam az alkalmas pillanatot – semmi gyalogos, kocsik is alig – és egy csípőmozdulat, kis lépés, lábakat picit szét és a bugyi már a földön. mosolyogtam saját magamnak, annyira megtetszett a dolog, hogy azt hiszem, még csinálok majd ilyet.
pár perc múlva babel is megérkezett, bepattantam a kocsiba és elindultunk. előbb úgy volt, hogy hozzá, menet közben másféle fordultunk mégis és egy nagy füves pusztaságon kötöttünk ki, a város felett. kiszálltunk a kocsiból, a gyomromban már éreztem a jellegzetes remegést – vajon mi jön? mit talál ki babel ma? ki tudom elégíteni? élvezni fogom?
babel a motorháztetőt említette, de nem, az (most?) nem. átölelt, megharapta a nyakamat, megcsókolt, előbb csak felhúzta a ruhámat, majd le is vette. irányított a kezével: térdeljek le, kinyitotta a sliccét, a fejemet megfogta és mélyen magához húzott. de szeretem ezt a mozdulatot – erőszakos, kemény, határozott! szinte mondja: kapjál be, te szuka, ott a helyed, jól dolgozz a nyelveddel, mert jaj neked, nem kapsz többé belőlem!
később babel arrébb ment. izgatottan vártam. rám szólt, hogy menjek oda, még egy kicsit kényeztettem, majd magára ültetett. igen kemény és igen élvezetes menet volt. fűcsomókba kapaszkodtam, és csak mozogtam fel-le, fel-le. imádom, ahogy a vége felé babel egyre keményebb lesz, kitölti a belsőmet, feszit szét, mozgásunk egyre gyorsabb lesz, egyre erőteljesebb, majd bumm!!!
elindultunk hazafelé. babel kocsival, én előtte gyalog. meztelenül. ahogy hátulról zúgott a motor egy pillanatra bevillant: nem szeretett uram ül a kocsiban, hanem egy vadász, én vagyok a prédája, hajt, ki akar fárasztani. ha elkap, valami rettenetes fog történni. olyasmi, amit szavakban nem kifejezhető. szaporábban léptem ettől, végig futott a hátamon a hideg. el kezdtem futni. babel vette a játékot, gyorsított ő is. szinte filmben éreztem magam – a kocsi mozgásával ide-oda cikázó fényszórók, a sötétből kivillanó, majd eltűnő földút, kavicsok, magas fű, én meg menekülők, már nem nézem, hova lépek, a talpamba belecsíp valami, kő üti, tüskék karcolják…
hazaértünk, lábmosás - a lábfejem gyönyörű volt. koszos, a körmöm fekete, levelek és fűszálak ráragadva. a karcolások ugyan hiányoztak róla, de talán majd legközelebb meglesz az is.
imádlak, babel!
