lesz egy kalodám! az anyagát már megvette babel. mókás volt válogatni a deszkák között egy barkács áruházban, megvitatni, hogy mennyire legyen nehéz, milyen pánttal tudjuk összefogni, hol lesz a vágás benne.
már izgatottan várom, mikor lesz kész, hogy belebújhassak, hogy kalodába verjen kedvesem, hogy szabad mozgásomtól megfosszon, hogy kiszolgáltatott legyek, hogy szolgálhassak. hogy babel kénye kedvére nézegessen, használjon vagy éppen otthagyjon, hogy érezzem hiányát, hogy érezzem a vágyat, hogy ne tudjam kielégiteni, hisz csak ő teheti.
a minap babel pálcát ajánlott fel, örömmel fogadtam. aztán mégsem tudtam befejezni, hangyaboly lett. annyira közel kerültem babelhez lelkileg abban a pillanatban, hogy ha folytatjuk, akkor nem tudok eltávolódni tőle, nem tudom elviselni tőle a fájdalmat. ez egy ilyen furcsa állapot: mindig tudom, hogy ő üt, mégsem érzem azt, hogy személyesen ő állna a hatám mögött. egy úr ő, babel, az úram.
még gondolkozom, még vájkálok magamban az ügyben.
