kitöröltem. egy szép bejegyzést a kalodáról. írtam szívből. kitöröltem egy pillanat alatt. most megírom újra.
szóval úgy alakult, hogy az előzőleg elkészült kaloda karnyílásai túl szélesek voltak nekem és babel kitalálta, hogy az ügy érdekében – vagyis a nyílás szűkítésére – elkészít egy toldást, ami majd betehető-kivehető kívánság szerint.
babel a pincében dolgozott, én is lementem. munka közben eltört a körvágó, de babel nem adta fel és kézzel dolgozott tovább. (Illetve ráspollyal -babel) az eredmény egy félhold formájú betét, amit egy szintén házilag készített tipli tartja helyén, a karnyílás alsó felében. menet közben próbáltunk is – ügyetlen voltam, a kaloda bezárásakor odacsípődött a bőr. rettenetesen fájt még percekkel később is, a csípés helyén egy kis véraláfutás keletkezett.
ahogy elkészült az alkotás, azonnal felvittük és babel azt kívánta, hogy nyomban kerüljek is bele. éppen sci-fi sorozat néző hullámban vagyunk, úgy hogy a következő részt a szoba padlóján ülve nézhettem. az ülve csak feltételes póz, mert azért a popsimon volt a testsúlyom, de kezeim-lábaim a kalodában.
eleinte nagyon mókásnak tűnt a dolog. nem volt kényelmetlen túlzottan, elképzeltem magam, ahogy kalodában ülök a szoba közepén és csillagkaput nézek. úgy 15 perc múlva elkezdett fájni a könyököm: ha kinyújtottam, húzta a kaloda súlya, ha behajlítottam, akkor megint azzal tartottam a súlyát. gondoltam magamban – ez még nem olyan nagy vész, kibírom. még 15 percre rá elkezdett fájni a hátam. támaszkodni nem tudtam semmire, és ugyan a térdemet tudtam hajlítgatni, a lábamat picit mozgatni, a testem kezdett zsibbadni. a csuklóm annyira szorosan volt közrefogva, hogy még egy picit sem tudtam forgatni vagy mozgatni. se körbe. se előre-hátra.
mire ott tartottam, megkérem Uramat, vonszoljon át a falhoz, ő megkívánt. mögém lépett, a karom alatt megfogott és arrébb húzott, hogy kényelmesen hanyatt döntsön. na ekkor éreztem először, mekkora is a kiszolgáltatottságom – semmit sem tudok tenni. se összezárni a combomat, térdemet. se a kezemmel védekezni. se elfutni. se elhúzódni. se moccanni.
babel a hátamra döntött, karom, lábam égnek állt. a fejemet nem tudtam hátravetni – nem engedte a nyakörv, amit még pincébe menet vettem fel, hogy Uram kedvében járjak, és jó szorosra fűztem be, amitől a fejemet csak egy bizonyos szögben tudom tartani. de ez a kényelmetlenség semmi volt ahhoz képest, amit a kaloda és a padló keménysége okoztak. ahogy megmozdultam, a kaloda úgy törte volna minden csontomat. a gerincemben meg azt éreztem – ki akarják vasalni a csigolyákat simára. annyira rossz volt, hogy babel megsajnált és áttelepültünk az ágyra.
ott babel megint magáévá tett. most már úgy igazán. az első mozdulatára úgy éreztem a csuklóm eltört. a kaloda hosszanti tengelye mentén mozog – luna csontja törik. nyüszítettem a fájdalomtól és a félelemtől. bármit tett babel, az rettenetes fájdalommal járt. középkori fájdalommal.
babel azonban gondos és kegyes Úr, így elég hamar rájött, ha a kezemet a kaloda alatt fogja meg és mintegy megtámasztja a kalodát, akkor az nagyjából egyszerre mozog a testünkkel és így nem veszélyes. a fájdalom és a kiszolgáltatottság érzése úgy is megmaradt. ott feküdtem babel alatt, széttolt combokkal, a térdem majdnem a vállam mellett az ágyon. széttárva, kiszolgáltatva babel minden óhajának, kényének, kedvének. amit szerettünk volna elérni a kalodával – sikerült.
p.s. aznap később babel is kipróbálta a kalodát – a lábára raktam fel és megpróbáltam leszopni. kőkeményre duzzadt, de mégsem ment el. csak amikor levettem a kalodát…