hol is kezdjem? az utolsó napok eseményei kissé összekavarodtak, sok minden volt, témában meg azon kívül is. voltaképp nem is a sorrend a fontos. nem is tudom, miért ragaszkodom időről időre ennyire ahhoz, hogy a történéseket az idő szempontjából is hűen írjam le. valami régi belső kényszer…
nos, felavattuk a talpamat. borzasztóan fájt a pálca. mély, tompa, csontig hatoló fájdalom, az ütés után még hosszú percekig fájt. furcsa mód, ez a fájdalom haragot gerjesztett bennem. eddig csak alázatot, behódolást éreztem, de ez valami egészen más volt. nem babelre haragudtam, ez önmagában született meg és nagyon erős volt. még a párnát is, amibe haraptam, elhajítottam. szerintem ez a pálca nem alkalmas talpverésre, ehhez egy vékonyabb és rugalmasabb kell, egy igazi vessző, nem pálca.
a pálca… elővettünk kötelet is, „szíj után szabadon!” felkiáltással. amíg a pálca csíp és jól kivehető csíkot hagy nyomként, a kötél (mind a lapos kedvencem, a kék, mind a megcsomózott piros) éget és szép kék folttá alakuló nyomot nagy maga után. a kötél nyers és alattomos. a pálca kifinomult és cinikus. és mindkettőnek kiterjeszthető a felhasználása: libabőrös leszek, amikor babel a számba teszi a pálcát, amolyan zablaként. vagy a popsim alá szorítja, miközben éppen lovagolok rajta és irányit vele, finoman jelzi a ritmust…
kipróbáltuk még a nyakörvemet is a talpon. előbb én kaptam, majd babel is kért belőle. olyan nagy benyomást nem tett ránk a dolog, nagyon jó masszázs, kellemes bizsergetést okozott mindkettőnknek.
tegnap a fenekemen, oldalamon lévő foltok ellenére kimerészkedtem a strandra. ha észre is vette valaki, azt én nem láttam. kíváncsi lennék, milyen lenne, ha csíkokkal mennék ki? vajon lenne-e annyi bátorságom, hogy közszemlére tegyem a bikini alól kivillanó, heves vágyaimat leleplező vöröses-lila nyomokat?
