Pár hete külföldre utaztam és az egyik reptéren a biztonsági ellenőrzés része volt egy test(hő-fém)képet készítő szkenneren való áthaladás.
Belépek, karok fel, szkenner forog, kilépek. A biztonsági őr megállít és látom, hogy a tekintete a mellem és a képernyő között cikázik. A biztonsági őr arca gondterhelt. Egy misziszipi, két misziszipi, három misziszipi... A biztonsági arca hirtelen felderül és nagyon apró huncut mosollyal "tovább"-ot int: a mellpiercingemet azonosította.
Én meg élveztem.
A mezítláb járás jó. A mezítláb járás kellemes. A mezítláb járás kielégíti a magamutogató hajlamomat. A mezítláb járás kielégíti a lázadási igényemet.
És van, amikor a mezítláb járás nem jó nekem - ha forróság van.
Az aszfalt fekete, szinte olvadozik. A nap délidőre megy. Rálépek, nem is olyan forró, mint amilyennek kinéz. Jó!
Díszkő - fehér és nagyon forró! Szedem a lábam, a külső talpél kapja a legtöbbet a forróságból. Hol az árnyék?!!
Hűvös oldal, fák, napfoltok ugrálnak a lábam alatt. Park. Kerti kút, hideg víz, ráeresztem a vízsugarat a lábamra... Mmmm...
Tovább sétálunk. Néha megnéznek minket, ki vidáman, ki szörnyülködve, ki hitetlenkedve.
Forró serpenyő - egy csatornafedő. Pedig olyan szép! A forrósága annyira éget, hogy már csak akkor érzem, amikor lelépek, addig sokk.
Az apró (és nem apró) kavicsok nem érdekesek, de a forróság! Csak az számít. Egy idő múlva már csak erre tudok gondolni. Kezd fájni az ujjak alatti rész is.
Egy idő múlva - délután 2 felé - feladom, kikönyörgöm Uramnál a szandált. Nem tetszik neki, de megengedi. De a hosszú, árnyékos úton, amerre visz a városnéző séta minket, mégis leveszem.
Az egész mezítlábazás kicsit olyan, mint a verés. Sokszor kívánom, nem mindig élvezem, de amikor vége, visszakívánom.
Babel elcsábított a minap sétálni. Természetesen mezítláb. Első verzióban bilincsben mentem volna, de felmerült a melltartó (-nélküliség) és jött az ötlet a kötelekkel.
A kötél körbefonása önmagában is izgalmas dolog. A nyakam körül, elől le, át a lábam között (Babel meghúzza, a kötél bevág a puncimba), föl a hátamon és már szorul a kötél a nyakamon. A körbefonás többi irányát már nem követem, csak érzem, ahogy egyre szorosabb a fogása. Érzem, hogy alig tudok mozogni, alig kapok levegőt, de Babel nyugtat: "Ahogy mozogsz, rád fog "idomulni" a kötél."
Autóval indulunk először, hogy egy kihalt helyet találjunk - fotózni is jó lenne! Találunk egy füves részt, kikászálódom az autóból - a kötél szorítása tényleg lazult, már nem vág be a nyakamnál, de a lábam közt azért szoros. Átlépek a fűre, kicsit félek, lépkedek. Kattog a fényképezőgép. Babel megparancsolja, hogy vegyem le a ruhámat. Kattog a gép tovább. Az út másik oldalán lakóházak...
Hazafelé Uram kitesz jóval korábban: "Innen sétálj haza!". A kötél már csak a lábam között szorít, a ruha ugyan rajtam van, de mintha nem is lenne. Az este kellemes, kis szellő fújdogál, befúj a ruha alá. Lépkedek, kicsit összerezzenek, ha apróbb kavicsra lépek, az utca kihalt.
Babel jön velem szemben gyalog, lekanyarodunk a párhuzamos utcába. Csókolózunk! Már az utcánkban előre megyek picit, felhúzom a ruhámat, forgok, Babel fotóz.
Élvezem!
Nekifutok... Meglátjuk. Máskor is próbáltam már. Bonyolult.
Ütni.
Ez az egyszerűbb fele. Ütök. Fáj. Visszafáj. Elviseli, elviselem. Nyög, sóhajt, morog, sikolt. Élvezi, élvezem. Benyúlok a lába közé, néha durván. Nem élvezi. De mégis. Fáj és mégsem. A test mást mond, mint az elme, de a test kitart, az elme elborul. Az enyém persze nem annyira, nekem vigyáznom kell. Rá. Miközben tisztul.
Szeretetből.
Sokan hazudják ezt. "Azért bántalak, mert jobbá akarlak tenni. Nevelni akarlak. Büntetlek, mert ez által leszel jobb ember." Marhaság. A büntetés értelmetlen, az elrettentés nem működik. Ha működne, a sokezer év alatt, amióta az emberiség próbálkozik vele, már mindenki olyan jóvá vált volna, hogy azért nem lenne büntetés. Büntetés van. Hibák, tévedések, gonosz, rossz tettek is vannak. Vagyis nem működik. A "miért?" innen lényegtelen. Nevelés? Egy módszert tudunk rá, ami működik: a példa. Ha valaki elég értelmes, és lát egy jó példát maga előtt, önként dönthet úgy, hogy követi. A kényszerek és manipulációk nagyon gyors és biztos eredményt mutatnak fel, de nem nevelnek. Idomítanak. Ha egyáltalán. Aki egy engedelmes háziállatot akar, annak talán ez is megteszi. Aki társat, másik embert, annak biztosan nem jó út.
Szeretetből?
Kezdetben volt az én. A csak én. Aztán a más. Valami, ami nem-én. Ha van nem-én, akkor van köztünk határ és talán átjárás is a határon. Van amit én akarok, és amit más akar. Néha olyan, amit más akar, én meg nem. Konfliktus van. Élet van. Miképp lesz ebből szeretet? Megértés által. Elfogadás által. Jó szándékból. Ha nem akarom bántani a másikat, nem teszek vele rosszat. Elsőre megteszi, ha nem teszek vele olyat, amit magamnak nem kívánnék. Aztán túllépek ezen, felfogom, hogy nem vagyunk mind egyformák. Ő mást akarhat, mint én. Mit akarhat? Megkérdezem, megmondja. Hazudik. Nem mert, gonosz, nem mert át akar verni. Mert nem ismeri magát. Merhetem én ismerni? Merem ismerni? Jobban, mint Ő magát? Vállalom az ezzel járó kockázatot? Vagy maradok annál a korábbi szintnél, hogy nem adok olyat, amit nem kér, és olyat sem, amit én nem kérnék? Ha vállalom, akkor adhatok neki olyat, amitől én magam félnék, vagy nem kívánom. Ő kérhet ilyet. Ha még bátrabb vagyok, adhatok olyat, amilyet nem kér, nem kért sosem, csak én tudom, merem tudni, hogy jó neki. Ha nem jó mégsem, én bukom el, nem Ő. Ez bátorság. Félni és mégis helyesen cselekedni.
Szeretetből ütni nehéz.
Bonyolulttá teszi a dolgokat. Mindkét félnek. Talán mégis jobban megéri, mint puszta önző, állati élvezetből. Ha közben élvezetes, az persze jó. Nagyon is jó. Mert szeretetből ütni jó.
Luna azt mondta, írjak valamit én is.
Volt is valami ihletem feszülésről, gonoszságról, feltámadó mély vegetatív ösztönökről, de nem sikerült belekapaszkodnom, elmúlt. Talán azért ennyire kevés a vidámság az irodalomban, mert aki boldog, az el van foglalva a saját boldogságával, nem ér rá bővebben megosztani, míg aki boldogtalan, annak rengeteg ideje van erre.
Olvastam valamit azonban, amit rögtön továbbadnék, mert érdemesnek tartom erre:
"Mindenki azt hajtogatja, amit ő maga vár a szextől, az együttléttől, a másiktól. Ez olyan, mintha a szobrász közölné a kővel akaratát, és várná az eredményt. Ha pedig nem lenne belőle szobor magától, hát kidobná az ablakon, és másikat keresne…"
Kicsit ugyan sánta ez is, mint minden hasonlat, a lényeg mégis benne van: a befektetett munka. Igaz, a kapcsolatban nem a másik embert faragjuk, hanem magunkat tesszük olyanná, aki képes csatlakozni, idomulni, simulni és simogatni, vagy harapni, ütni, szorítani, aztán engedni és csókolni, majd simogatni újra. Képes örülni és boldognak lenni. Aki nem tesz semmit, csak vár és elvár: csalódik. Aki csak a másikat próbálja faragni: csalódik. Aki változik, átalakul, néha nyer.
Nyerjetek! (Ha akartok nyerni.) Ehhez persze játszani kell. Játsszatok! ;)
Hogy mit lehet kezdeni egy bő 30 perccel? Íme:
Amikor Uram ma hazajött még ablakot mostam... biza, szoktam olyat is. Néha!
Csók, "miújság?", egyebek.
Amikor Uram arrébb tolta a lábtartót és leeresztette a padlásra vezető lépcsőt, már gyanakodtam. Amikor megláttam a kezében a maszkot, már tudtam! Fél kézzel még törölgettem az üveget, fél kézzel már vetkőztem. "Gyere ide, elém!" Örömmel röppentem, térdeltem. Uram férfierőtől duzzadva (pedig reggel kétszer is lőttünk) kicsit kényeztette magát a számban, majd feltette rám a maszkot. "I-gen! I-gen!" dübörgött a szívem. Golyó a számban, fejemen hátul szorul a zsinór, az elején még egy picit kiláttam a résen, de Babel alapos, lehúzogatta a szemtakarót.
És kész! Nem látok semmit. Hiába ismerem otthonom tereptárgyait, maszkban mintha törlődne az agyamból minden és bizonytalan leszek. Kapaszkodom Uram kezébe, pár lépés, lépcső. Lassan felmegyek - "ketrecketrecketrec!!!" - Babel vigyáz rám, jól vezet.
Átlépek a padlásajtó küszöbén, eszembe jut, hogy a ketrecet majdnem kétéves por lepi, ennyi ideje nem voltam idefent. Első gondolat: "Koszos leszek." Második: "KOSZOS LESZEK!!!".
Bemászok a ketrecbe, Babel térdre utasít, leereszti a ketrec tetejét. Kezemet kihúzza a rácson fönt és bilincset tesz rá. Aztán benyúl a combom közé és még én is meglepődöm, mennyire nedves vagyok. A vakság és a felhúzott, megbilincselt kéz nem okoz semmi fájdalmat, de AKKORA KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT, hogy még most is beleborzongok!
Itt vagyok, Uram, meztelenül térdelek előtted, kezem nincs, szemem nincs, fenekem, pinám neked kitárulkozva!
Uram jön-megy, semmit sem látok abból, mire készül. Ez különösen félelmetes, csiklandozza az idegeimet. Amikor szélesebbre kell tennem a lábam kiderül, hogy a térdem nem igazán viseli el a keményen való térdelést. A számban lévő golyó miatt nem igazán tudok magyarázkodni, hát nyögök. Csöpög a nyálam, nedves a combom.
Uram megkönyörül és hanyatt fekhetek, a kezemet újra fent, a rácson túl összebilincseli. Kimegy és csinál valamit, aminek a hangjait nem ismerem fel, mintha gyufás doboz lenne? Kisit félek ezektől a hangoktól.
Amikor Babel visszajön, rájövök, mit hallottam. A punci plug fémjére úgy tűnik túlzott reakciót tanúsít a nunim - így hát kondomot tett rá Uram, hogy semmi se maradjon ki és gond se legyen belőle. Lábak szét, plug be. Aztán hozott Uram ecsetet a csiklómra, de ennek a kis elkényeztetett ribinek az ecset nem elég. Így hát jött az elektromos kefe. A nélkülözhetetlen.
Beletelt pár percbe, de csak párba, hogy ívbe feszülve üvöltsek abban az orgazmusban, amit Uramtól kaptam! Olyan sokáig tartotta ki a vibráló kis fejet a csiklómon, amikor már eljutottam a csúcsra és túl is jutottam rajta, hogy féltem, hogy mi van, ha elszakadnak valahogy az idegeim, elpattan valami a csiklómban vagy mit tudom én mi! Nagyon orgazmustikus volt!
Mivel dolgunk volt, így a 15-53-kor elkezdett élvezetet 16-25-kor be kellet fejezni. Pontosabban csak felfüggesztettük. Miután hazaértünk gyorsan leszoptam Uramat, hogy teljes legyen a kör.
Szeretlek, Babel! Szeretem, ahogy szeretsz! Köszönöm!
Sok idő, sok dunavíz, sok tapasztalat. Volt rabló-sárkány, meg hetedhétország, meg harc. Valami elment, valami elmúlt, valami újrakezdődött és valami jobb lett. Megint érdekel Uram szemében a tűz, megint nedves leszek pár pálca ütéstől, megint hordom a fém nyakörvemet, megint van orgazmusom. Sőt!
Megint van kis - lesz nagy is - csík a fenekemen, megint duzzad a csiklóm, megint ég a mellbimbóm.
Megint van élvezet, élvezkedés, élvezetnyújtás. Van edging.
Jó kalodában lenni, jó kalodába verve megdugva lenni. Jó reggel kéz- és lábbilincsben ébredni, elgémberedve, kék csíkokkal a csuklón és bokán, de Uram kezével a fenekemen. Jó újra csepegve, nedves combokkal a falhoz bilincselve, erényövbe szorítva, vastag pluggal a puncimban állni. A pluggal, ami se leülni, se leguggolni nem enged. Se pisilni.
Jó kiláncolva lenni - hosszú lánc az, elér az ágyig, ahol szophatom Uram kemény farkát. Vagy ahol jól megdughat!
Jó délután izgulni - mi vár rám? Lánc? Kaloda? Ketrec? Kötél? Terpesztő? Pálca? Vagy pálca?
És jó újra a vízsugártól elélvezni. Könyörögni Uramnak, hogy engedjen elélvezni. Kiabálva szétrobbanni!
Jó megint utasítást kapni: "Készítsd magad és a fényképezőgépet! Elindultam!" Levetkőzni, nedvesedni, bele- beleremegni. Mosolyogni Uramnak, látni ébredő vágyát. Kalodában szétterpesztve feküdni. Nevetve visítozni a pálca ütései között. Élvezni a pálca becsapódását a combomba, puncimba, fenekembe.
Jó újra összeszorulni minden ütésre. Jó érezni a bőrön az égést minden ütés után. Jó a vérbőséget érezni. Jó megnézni a tükörben a nyomokat. Jó büszkén mutogatni őket Uramnak.
Jó visszajönni! Jól vagyok! Itt vagyok!
A csillagállás ma megint lehetővé tette, hogy egy kicsit huncutkodjunk. Az első menet még a kádban volt – semmi tuning, csak a víz és a fizika. „Ráültem” a vízsugárra, azonnal éreztem a csiklómból érkező bizsergetést. Kértem babelt, hogy ne engedje, hogy hamar elmenjek – nagyon gyorsan jött volna a csúcs.
Eleinte babel csavargatta a piercinges mellbimbómat: a karikát fogva körbe tekerte egyszer, ettől a mellbimbóm csúcsába beleszorult a vér és nagyon érzékeny lett. Elég volt egy kis érintés, hogy a cicimből a csiklómba és vissza végig fusson „az áram”, szinte hallottam, ahogy az idegpályáim felnyögnek… Vagyis én voltam az...
Időnként lenéztem, hogy lássam a mellemet és a megduzzadt, vöröses-lilába váltó mellbimbómat, amit babel hozzáértő és értő ujjai morzsoltak. Nagyon izgató egyszerre érezni a fájdalmat és látni is, hogyan keletkezik.
Később babel a nyakamnál fogva „irányított” – amikor már a csúcs közelébe kerültem egyszerűen feljebb húzott, el a vízsugártól. Majd egy pillanattal megint vissza. Végül nem mentem el teljesen, épp hogy megmásztam a csúcsig tartó emelkedőt, megálltam egy pillanatra ott, de a lefelé szánkózás – amit olyan nagyon szeretek – elmaradt, babel felemelt. Ebben az a jó, hogy ha elszánkózok teljesen, megélem a teljes orgazmust, utána már csak egy elégedett csecsemőként vagyok hajlandó tovább lenni. Így – megnyalva a finomságot, de éhesen maradva – sokkal inkább vagyok benne a továbbiakban.
A továbbiakban meg a terpesztő jött. Először ülve, nyakam körül fémkarika, abból széles szögben kiindulva a két szár, amihez a csuklómat és a végén a bokámat lehet erősíteni. Azt kértem babeltől, hogy maradhassak ülve, az asztalnak támaszkodva, de már 5 perc múlva égető fájdalom járta át a hátamat. Egy darabig bírtam, kezemmel – amennyire tudtam – emelgettem a nehéz terpesztetőt, hogy ne vágjon bele annyira a nyakamba. De ebbe is hamar elfáradtam. Időközben kaptam a számba egy golyót, a puncimba meg egy fémplugot. Babel meg is húzogatta bennem, majd jól betolta és úgy hagyott.
Valamennyi idő múlva sikerült kikönyörögnöm babeltől, hogy fektessen oldalra – a hátam már nagyon fájt és az oldalra fekvés hihetetlen megkönnyebbülést hozott. Babel megint a puncimmal foglalkozott – a terpesztőben kitárulkozva szavak nélkül is szinte kérem, hogy nyúljon bele. Előkerült a házi vibrátorunk is – az elektromos fogkefe még mindig remek csiklóizgató eszköz. Visítottam, ahogy babel megérintette vele a csiklómat – az már duzzadt és érzékeny volt a korábbiaktól és minden érintés áramütés volt, ami megfeszített és megremegtetett. A terpesztő bilincsei belevágtak a bokámba, csuklómba, de ez már nem számított, csak a csiklóm és a benne keletkező és testemen végig szaladó megfeszülésben léteztem, érzésre órákig.
Babel végül megkegyelmezett – a csiklóm már égett, mert kidörzsölődött és minden érintés már nem is áramütés, hanem forró vasként égetett– és kivett a terpesztőből. Percekig tartott, míg végre fel tudtam terpeszkedni, hogy Uram kedvében járjak továbbra is és leszophassam.
Talán a téli álomnak vége, talán valami más változás történt, minden esetre a minap babel elkapott. Nyakörvet, kéz- és lábbilincset kaptam, a kezemet a mellbimbómban lévő piercinghez lakatolta. Lábam közé is kaptam lakatot. Aztán szophattam…
Az éjszakát teljes bilincs felszerelésben töltöttem, a lábamon lévő bilincs egy lakattal volt összekötve. Rossz éjszaka volt – a bilincs szorította a lábamat, minden fordulásnál felriadtam, mert beakadt a lábam. Reggelre elzsibbadtam, alig vártam, hogy a lábamról lekerüljön ez a karika.
A nyakörvet amúgy is hordanom kell egész nap. Néha levehetem, ha nagyon viszket a bőröm alatta, de alapvetően éjjel-nappal rajtam van.
A hosszú szünetnek meglett a vére. Babel nagyon éhes volt és ez most nagyon látszik a fenekemen.
Uram még délután szólt, hogy este verést akar a pincében. Egész nap be voltam gyulladva ettől és már alig vártam, hogy hazaérjek. Amikor minden napi feladatot elrendeztem, levetkőztem, felvettem a kar- és lábbilincset. A nyakörv napközben is rajtam volt. Köntösbe bújtam és picit leültem még a csendben. Babel a szobájában „készült” filmnézéssel. Amikor belül lenyugodtam és az elfogyasztott rum-kóla is felmelegítette a testemet, lementem. Uram éppen egy ostorozást nézett. A lány egy út menti fához volt felkötve, magasan, lábujjhegyen kellett állnia. A férfi lassú és megfontolt ütésekkel verte a lány hátát és fenekét. Amikor kiserkent a vére, azonnal mutatta a kamerának és a lánynak is. Uram a lába közé mutatott a padlóra, térdeltem is le máris. Amennyire tudtam, fel- felnéztem a képernyőre (akkor van valami érdekes, ha babel pénisze megfeszül és számban tartva nem nehéz ezt megérezni).
Pár perc múlva babel utasított, hogy menjek le a pincébe, vetkőzzek és várjak. Kint hideg volt, de nem fáztam a rumnak köszönhetően, gyorsan lelépcsőztem, a pincében meg ár megint meleg volt. Levetkőztem. Vártam. Néztem magam a tükörben.
Babel egy táskával jelent meg, kilógott belőle a lovagló és a bambusz pálca. Ebből már biztosan tudtam, mi lesz. Persze, ez csak egy része volt…
Felvettem a fej maszkot, még szabad volt a kezem és nem kaptam más utasítást, így gyorsan feltoltam a szem részről a takarót, hogy lássak, lássam magam. A maszkban nagyon szexi voltam, ahogy babel állt mögöttem és fűzte szorosra a maszk zsinórját, újra felébredt bennem a szunnyadó fűző fétisem.
A kezemet a plafonban lévő karikához erősítette babel, a lábamat szorosan egymáshoz bilincselte. A kéthetes mellbimbó piercingembe meg egy láncot fűzött be. Ez fájt. A szemem ekkor már le volt takarva, úgy hogy csak a hangokból tudtam tájékozódni.
Elsőre jött a kemény és rücskös bambusz pálca. Már az első ütésnél úgy éreztem, bepisilek, annyira fájt. Utólag babel azt mondta, hogy csak félerővel ütött, de ezt akkor nem éreztem. Nem számoltam az ütéseket, csak sikítottam. Ezután következett a lovagló pálca. A fenekem már nagyon fájt, azonban a combomra érkező ütések nem fájtak annyira, ezen meg is lepődtem. Amikor babel elölről ütött, a pálcába beakadt a mellbimbó karikáimba befűzött lánc és rántott egyet. Ez rettenetesen fájt! Üvöltöttem a fájdalomtól, majdnem átharaptam a számban lévő műanyag golyót (behorpadt végül). Úgy éreztem, levágják a mellbimbómat.
A mellemről lekerült a lánc végül, de jött helyette az ostor. Kevésbé éreztem a fájdalmat már, még a filmben látottak is eszembe jutottak egy egy pillanatra két ütés között…
Amikor babel benyúlt a lábam közé, nem akartam sem a csiklómra, sem az orgazmusra még csak gondolni sem. Hogy könnyebben hozzáférjen, babel szétkapcsolta a bokámat, láncot fűzött a bal bilincsbe és felhúzta a lábamat, felcsatolta a lánc végét a fenti karikába. A puncim ettől kinyílt, de továbbra sem tudtam semmi másra gondolni, csak a fájdalomra. Amikor a lábamat csatolta fel babel, nagyot rántott a láncon és a széles bilincs erősen bevágott a sípcsontomba. Szinte felháborodtam, hogy ezt meg minek? Aztán persze visszafogtam magam, amúgy sem tudtam sokat még nyögni sem, mert a behorpasztott golyó helyébe a műfasz került a számba, a nyelvemet lenyomta és a torkomat nyitva tartotta. A nyálam már kifolyt a maszkból és a mellkasomon csordogált. Próbáltam nem mozgatni a fejemet a maszkban, hogy ne kenjem szét jobban az arcomon a nyálamat.
Álltam egy lábon, zsibbadtam, a fenekem égett, a bokám és a csuklóm fájt a bevágó fémtől. Uram meg a csiklómat morzsolgatta. Bele- belerándultam egyik másik mozdulatába, de a megváltó megfeszülés és az elengedés, az orgazmus még csak nem is kerülgetett…
Aztán Uram leengedett. Még egyet fájdalmasan rántott a bilincs a bokámon, roppant egyet a csípőm, szurkálást éreztem a kézfejemben a betóduló vértől. Uram rám parancsolt, hogy elégítsem ki magam. A csiklóm – meglepődtem – óriásira duzzadt. Elkezdtem mozgatni rajta az ujjamat, de továbbra sem éreztem azt a feszülő bizsergetést, ami a közelgő orgazmus előjele. Ekkor babel mögém lépett és elkezdett simogatni. Végig a nyakamat, a hátamat, derekamat. Popsimat. Picikéket beleharapott a vállamba, a nyakamba. Ezektől a gyengéd érintésektől szinte azonnal elmentem. Pillanatok alatt megfeszült a lábam, combom, hátam és már rázott is, hajtott félbe a felszabadulás…
Még szophattam az Uramat. Még nézhettem magamat a tükörben. Még láthattam a felrepedt bőrt a fenekemen. Még érezhettem a lábammal a kinti jéghideg betont. Még mutogathattam a koszos és izgató talpamat babelnek. Még elvezethettem őt a nyelvemmel az orgazmusig. Még érezhettem a forró víz és a szappan csípését az égő fenekemen.
De már megint kívántam magam a pincébe, az ostor alá, a pálca alá. Azt mondta Uram, hogy ennél brutálisabbat akart. Hát azonnal akartam én azt a brutálisabbat! Belehalok a fájdalomba, de akarom. Könyörgök minden ütésnél, hogy legyen vége, ne többet! És ahogy vége, már kívánom is újra meg újra!
Kedves olvasóm, most kivételesen nem árulom el, milyen gondolataim támadtak az alábbi képet nézve, mert nem akarlak befolyásolni. Válj olvasóból most kicsit nézővé!
Meglehetősen kellemetlenül élem meg azt, ha az arcomon folyik a nyálam. Vagy bármi más. Tegnap este pedig meg kellett élnem ezt egy sor másik, egyszerre izgató és kellemetlen eseménnyel együtt. A nyálam azért folyt ki szabadon, mert a számat egy műfaszos maszk zárta el, pontosabban tartotta nyitva a maga módján. A fekete gumi darab épp annyira hosszú, hogy ha Uram elég szorosan kapcsolja rám, akkor már öklendezek, mert a vége a torkomban van. Ha a maszk nem túl szoros, akkor ugyan nem nyomja a torkomat, de a nyelést akadályozza. És oldalt fekve a ketrecben egy idő múlva már nem tudtam annyira szorítani a számat, hogy bent tartsam a nyálamat. Így hát az elkezdett szépen, lassan csurogni. Előbb meleg volt, majd az arcom előtt összegyűlő tócsa egyre hidegebb lett, ami fokozta a kellemetlen érzéseimet. Az előzőleg belém került sperma is kifolyt, kicsit csípte a popsimat – miután számba került a műfasz, de még mielőtt ketrecbe kerültem volna, babelé voltam egy erőteljes aktusban. Miután végzett bennem, velem, utasított, hogy vegyem fel az előzőleg kikészített zsákvászon ruhámat, hozzam a zsákomat is és menjek fel a ketrecbe. Kezembe nyomta a lakatot is. A tisztálkodást azonban megtiltotta. Kicsit bosszús voltam, hogy a padlóra lecsöpögő spermát majd nekem kell takarítanom. Amikor már felmásztam a padlásra és azon igyekeztem, hogy valahogy magamra zárjam a lakattal a ketrecet (ami mellesleg végül nem sikerült), nagyon elveszettnek, kicsinek, koszosnak éreztem magam. Értelmes szavakat mondani nem tudtam, csak nyögni, a lábam köze lucskos volt a saját és Uram nedveitől, a nyálam alattomosan csordogált kifelé. A hülye lakat nem akart bemenni a helyére, majd nem akart összezáródni…
Feküdtem a ketrecben és próbáltam lazítani. Két dolog dolgozott ez ellen – a műfasz és a hideg. Az utóbbi egy darabig nem volt olyan erős, hűvös volt, de nem fáztam különösebben a zsákjaimban (belemásztam a nagy zsákba is, szinte kellemes volt a durva anyag érintése). Csak feküdtem a sötétben, hallgattam a babel által nézett foci meccs hangjait és próbáltam nem figyelni a számból kifolyó nyálra. Ha hanyatt feküdtem, hogy lenyelhessem a felgyülemlett folyadékot, akkor a műfasz olyan mélyre csúszott a torkomban, hogy azonnal öklendezni kezdtem. Így hát hagytam, hogy folyjon ki.
Telt az idő, nem tudom mennyi, közben el- elbóbiskoltam. Soknak tűnt és a meccsben résztvevők nevei is változtak, gondolom elindult a következő. Amikor a karom, amire a fejemet tettem, végképp elzsibbadt, akkor fordultam. Ettől persze a puncimban lévő maradék sperma is szétkenődött a lábamon. Ekkor éreztem először azt, hogy fázom – a lábam hideg volt és jól esett az a kis meleg. Persze egy kis idő múlva a sperma is kihűlt és éppen ellenkező hatást váltott ki.
Kint feltámadt a szél és a padláson körbe-körbejárt a huzat. Na, ez ellen a zsák már nem védett. Egyre jobban fáztam, akárhogy is húztam magam össze. Valamely pillanatban feljött babel, megsimogatott, megkérdezte, bírom-e. Bólintottam. Még szenvedni akartam…
Sokkal később, amikor már a megfázás gondolata is elkezdett forogni az agyamban, akkor megpróbáltam elnyögdécselni azt, hogy „Fázom!”. Sokadik hívásra Uram feljött és kiengedett, azonnal beküldött a zuhanyba… A maszkot nem vehettem le, de a forró víz jót tett.
Meleg köntösbe bújtam, babel a kanapé elé ültetett le. Ettől tök fura lett minden. Önmagában a fizikai szint megváltoztatása – a fejünk, szemünk nem egy szinten volt babellel – megváltoztatta bennem az egész este eseményeit is. Értelmet nyert a fázás, az öklendezés, a nyáltól való irtózás. Nagyon fáradtnak és elgyötörtnek éreztem magam. De a maszkkal is alátámasztott egyszerűség jól esett. Jó, bár továbbra is fura volt belátni, hogy kommunikációm korlátozva van, nem szólhatok se Uramhoz, se máshoz. A kérdéseire is csak fejmozgással válaszolhatok. Ültem a padlón és az járt a fejemben, vajon milyen lenne mindig így élni – amikor csak az Uram akarata létezik, nincs saját elfoglaltságom, nincs saját időm, nincs saját ruhám, se helyem, nincs még saját szavam sem.
Újra meg akarom élni ezt a mentális szolgaságot!
És még pár „apróság”.
A minap aludhattam a ketrecben. Egészen kényelmes volt, csak a meleg miatt összeizzadó kezem-lábam zavart kissé. Babel felküldött, befeküdtem, rám zárta a ketrec tetejét egy lakattal, leoltotta a villanyt és elment játszani. Én meg kellemesen elfantáziálgattam, meg elszenderedtem…
És Uramtól kaptam egy fullos maszkot kivehető szájgolyóval, kinyitható szem- és szájnyílással. Meg egy fasz alakú szájpecket. Mindkettő nagyon bejött, a maszkban kísértetiesnek éreztem a környezetet és erősen felizgatott a kiszolgáltatottságom. A szájpecek meg brutális és mindent kitölt.
És egyik hétvégén szinte egész nap csak lábon lehettem, mert plugostúl kellett felvennem az erényövet. És ha a punciplug bennem van, akkor bizony leülni én nem tudok. Uram mellett álldogáltam, legfeljebb, ha volt mire, akkor támaszkodtam. És mezítláb is voltam. És az egész egy fesztiválon volt. Aztán, mire hazaértünk, annyira felizgultam, hogy gondoltam, mire Uram feljön, kitágítom a popsimat és felajánlom neki. A tágítást akkora hévvel végeztem, hogy felrepedt valami hajszálér vagy ilyesmi a popsimban, mert egyszer csak azt vettem észre a plug golyóin, hogy tiszta vér… Nagyon megijedtem. Azóta minden rendben, de a popsimat most féltem még. Pedig Uram már pedzegette a popsi ékszer huzamosabb viselését napközben.
Még most is érzem a szorítását, pedig már több órája nincs rajtam a lábbilincs. Az elmúlt éjszaka elég keménynek bizonyult – terpesztőben aludtam, már ha ezt a hánykolódást lehet alvásnak nevezni. Pihentető értéke közelít a nullához, felizgató rátája a csúcson.
Az egész úgy kezdődött, hogy mostanában nem csak a nyakörvet és a csukló bilincseket hordom (egyébként egész nap), de otthon, délután, este, éjjel a lábbilincset is fel kell vennem. Ez utóbbiakat Uram ilyen vagy olyan módon összekapcsolja éjszakára. Az összebilincselt lábbal való alvás önmagában nem jelent túl nagy nehézséget, néha felébredtem éjjel, ha összeakadt a lábam forgolódás közben. Nem így a terpesztő.
Tegnap délután korán mentem haza, babel utasított, hogy mire haza ér, legyen rajtam a lábbilincs is. Vacsora után sikerült is végre felvenni. Láttam babel szemében a vágyat, jó volt. Szopással kezdtük, de aztán babel hirtelen a falhoz parancsolt, összekapcsolta egy lakattal a csuklóimat és a nyakamat, majd a falban lévő karikához rögzítette, arccal a falnak. Ez nekem máris nagyon szoros volt, de hát tűrtem. Aztán jött a terpesztő, a régi, örökölt, jófajta és ránézésre finom terpesztő. Kellemes barna színe van a fájának, apró karikák a végén, az egész szerkezet veszélytelennek és elegánsnak tűnik… Amíg a lábam közé nem került!
Akkora terpeszbe kellett állnom, hogy lábujjhegyre emelkedtem, hogy kapjak levegőt (később babel mondta, hogy ezt előre így tervezte) – a nyakörv (meg a kezeimen a bilincs) azonnal belevágott a nyakamba és fojtogatott. Erre már nyöszörögtem, de Uram mintha meg se hallotta volna (hálám érte!). Megpaskolta a fenekemet. Majd meghallottam, hogy babel a pálcát veszi elő… Borzongtam a verésre gondolva. De nem ütött meg, hanem a kihúzta hátra a nagyajkakban lévő karikákat és a pálcát azokon vezette át. Ez már sok helyen fájt: fájt a puncim, a vádlim, a csuklóm, a nyakam, a bokám.
Alaphelyzetben, ha a pálca a karikáimban van, akkor csak a fenekemet kitolva tudok állni, hogy enyhítsem a karikák meghúzásából adódó fájdalmat. Na most, a falhoz kikötve a felső testemet már nem nagyon tudtam mozgatni, a lábam mozgását is a terpesztő akadályozta. Az egyetlen testrészem, amely helyzetén még tudtam változtatni a lábujjam volt. Így hát kénytelen voltam még magasabb lábujjhegyre állni. Terpesztve! Látványra elsőrangú lehetett!
Babel fokozta: mélyen benyúlt a lábam közé. Hát persze, hogy cuppogtam… Előbb csak a kezével izgatott, majd elővette a punci plugot és alaposan belém tolta, éreztem a növekvő méretű golyók mozgását magamban, ahogy kitágítják, majd hagyják összezárulni a a nedvességtől csöpögő bejáratomat. Picit később előkerült az elektromos (fog)kefe. Ahogy rezgett bennem, egyre csak azon járt az agyam, hogy én ettől a sok fájdalomtól – már görcsölt a nyakam és a vádlim, égett a csuklóm, amelybe a bilincs kékes csíkot nyomott – nem tudok elmenni, hogy egyáltalán nem tudok másra figyelni. Ehhez képest pár percen belül megvolt az „áramütés”. Babel nem vette észre és csak tartotta tovább a megduzzadt csiklómon a kefét, én meg mozgásképtelenségemben feszítettem a fenekem, hasam izmait, hogy legalább valahogyan elvezessem a testemet átjáró reszketést. Végül nyögtem, hogy: „Elég, elmentem már!”
Uram leoldott, egy kicsit a terpesztő is lekerült a lábamról (technikai problémák adódtak az egyik lázadó lakattal). Ahogy feküdtem az ágyon, szívtam be mélyen a levegőt, úgy távozott a testemből a fájdalom. És ahogy távozott a fájdalom, úgy éreztem magamban az egyre növekvő hálát. Hálás vagyok neked, Uram, hogy kitartó Uram vagy, hogy nem gyöngítelek el a siránkozásommal, hogy ily fájdalmasan és gyönyörűségesen elvezetsz a csúcsra.
Hálás szolgalányként „fényesre” szoptam Uramat és éjszakára elfogadtam a terpesztőt. Hogy aztán óránként felébredjek az egyre fokozódó fájdalomtól, amit a bokámba bevágó bilincsek okoztak. Hanyatt fekve volt a legelviselhetőbb a viselésük, de ha oldalra fordultam – és én szeretek az oldalamon aludni – akkor egyrészt bevágtak, másrészt a testem olyan csavarba került, amitől a derekam az éjszaka közepére már alaposan sajgott. Mert a lábaimat ugye nem tudtam sem összezárni, se egymásra rakni, se a testemet megtámasztani oldalfekvésemben. Hajnalra már a sírás kerülgetett. Amikor már nem bírtam, ki kellett mennem, pisilnem. Ez egy külön mutatvány lett ebben a terpesztőben. Hisz nem csak a terpeszben járás nehéz, de a lépésenként a bokámba ütődő fémkarika se tette kellemes sétává azt a 2 métert a vécéig. Igyekeztem apró lépésekben haladni, ennek viszont a nagy terpesz volt akadálya… Jól van ez kitalálva. Miután visszavánszorogtam az ágyba, sikerült egy picit visszaaludnom, de aztán Uram már ébresztett is – kívánta a puncimat és, kicsit nyöszörögve ugyan, de készségesen kitárulkoztam Uramnak, a terpesztőnek is köszönhetően nem volt nehéz.
A bokám még mindig sajog, apró pirosas-lilás csíkok vannak rajta. A többség észre sem veszi. Mi mégis tudjuk mindketten, miféle köteléket jelképeznek ezek a vonalak. Uram büszke, én meg tele hálával és vágyakozással.
És kirajzottunk! Előbb volt a híre, majd kisebb kerülővel megbeszéltük babellel, hogy elmegyünk bulizni az Extrémcaféba, ha már hely is, kedv is, idő is van. Évezredekkel ezelőtt buliztam utoljára…
A készülődés kissé megakadt a ruhaválasztásnál, de végül megszületett a mindkettőnknek tetsző összeállítás – míder a kedvenceim egyike és majdnem olyan, mint egy fűző. Puncim csupasz, melleim kis púderfelhőtől selymesek, szoknyám rövid, felsőm kihívó. Nyakamon nyakörv, csuklómon, bokámon bilincs. Cipő nincs. Utóbbit hoztam magammal – ijesztő gondolat volt, hogy összetört üvegeken vagy poharakon kell lépkednem, így hát meggyőztem babelt, hogy engedje meg (Később megbeszéltük, hogy legközelebb nem vihetek magammal semmilyen cipőt.). Mindezekkel már elég öltözöttnek éreztem magam, ezért a punci lakatra és a popsi plugra nemem mondtam Uramnak, majd legközelebb.
Imádok este autózni babellel a városban. Kicsit izgultam, hogy hogyan fogom érezni magam. És azon is izgultam, hogy a szerelésemben – egészen pontosan a láb bilincs izgatott – hogyan fogok végigcsilingelni az utcán, ezért szurkoltam, hogy kapjunk parkolóhelyet a buli hely mellett. És határozottan állítottam, hogy a Café házszáma az 1-es. De hát a tudattalant nem lehet becsapni – a nyerő szám a 10-es volt és szépen végig kellett sétálnom Uram mellett a fél utcán. Ennyit a vélt és valós vágyakról.
Elsőre halottnak tűnt a buli, de nem adom fel könnyen, ha már ennyit készültem. Egy erős rum-kóla, nagyon gyors ellazulás, egyre bátrabb bámészkodás, egyre bátrabb visszabámulás. Kissé bántam, hogy egy bővérű szőkeség elzavart minket az elsőre elfoglalt asztaltól, de végül a bárszék sem bizonyult olyan vészesnek. A szoknyám elég rövid volt ahhoz, hogy ne rajta üljek, így a csupasz combom odatapadt a szék latex/szerű/műanyag borításához némi extra fájdalmat okozva minden felállásnál vagy fészkelődésnél.
Beszélgettünk babellel, ismerőssel. Ismerkedtek velünk, ismerkedtünk mi is. Külön jó érzés volt, hogy az a lány is bulizott, akivel együtt már szolgáltuk Uram kegyeit.
Ahogy megtelt a hely, a hangulat is jobb lett. Néha hiányzott valami, valami otthonosság, de múlt az idő és egyre jobban éreztem magam.
És egyszer csak Uram összekapcsolta egy lakattal a kezemet és a nyakörvhöz erősítette. Ez egy kicsit meglepett, de aztán különlegesnek kezdtem érezni magam és ez nagyon jó volt. Büszkén ültem a bárszék trónomon és nedvesedtem a tekintetektől, amiket Uramtól és a többiektől kaptam.
És kicsit később az Uram a mellemet is kitárta. Egyszerűen kivette a míder csészéiből, kihúzta a mellbimbóknál fogva és szépen elhelyezte. A felsőm kialakításának köszönhetően mindkét mellem szépen megemelve maradt én, babel és – mint később kiderült – mások gyönyörűségére is.
Míg csúszkáltam a nedves puncimon a szék műanyagán, egy férfi nyilvános fistingben részesült. Tetszett a lány, aki csinálta. Elég profinak tűnt.
Hogy ne üljem kockásra a fenekemet, Uram elküldött a pulthoz italért és kávéért. Jeleztem a pultos lánynak, – akinek vérprofiként meg se rebbent a pillája – hogy csak egyenként viszem el a rendelést, mert egyszerre nem fog menni az összebilincselt kezem miatt. Kedvesen felajánlotta, hogy beleteszi a cukrot, tejszínt a kávéba és még ki is viszi nekem. Utóbbit nem kértem, kivittem az üveget, a kávéért babel meg elküldte a kedves szolgálólányunkat. Többen is megnéztek, kicsit örültem, hogy a kezem a nyakamnál van és így kevésbé feltűnő, hogy csupasz a mellem. (Erre később, amikor beszélgettünk Urammal, mindkettőnknek az jutott eszébe, hogy legközelebb hátra kell majd bilincselni a kezemet.)
Egyszer csak odajött egy pasi azzal, hogy megnézheti-e, megsimogathatja-e a mellemet? Uramra néztem, próbáltam kiolvasni a szemében a kívánságát, de csak a megérzéseimre támaszkodtam végül. Megengedtem. Ahogy a férfi megérintette előbb a kezével, majd a nyelvével a mellbimbómat, elkapott egy érzés, mintha mind ez csak mese, film, nem a valóság. Izgató volt és szégyelltem magam babel előtt, hogy jól esik ez a figyelem. A pasi már nyúlt is a lábam közé, de ez már sok volt nekem, így összeszorítottam a combomat és elhúzódtam. Még gondolkodtam, hogy ez elég jelzés-e a férfinak, babel már húzott is magához, már szólt is, hogy elég! Imádom az Uramat! Nagyon nagy biztonságban éreztem magam ebben a pillanatban (is) és kész voltam bármit megtenni a kedvéért.
Hazafelé babel fél kézzel vezetett, a másik keze a lábam között volt. Izgalmas volt, de az agyam azon járt, hogy vajon mennyire tiszta a keze (ez nekem egy ilyen nagy szorongásom a koszos kézzel), meg hogy hogyan vezeti az autót folyamatosan ötösben, hogyan veszi be kanyarokat lefelé váltás nélkül. Az autóvezetés is felizgat, na! Persze nem annyira, mint egy nyilvános kitárulkozás, de azért szeretem.
Otthon Uram jól megdugott és azt hiszem még sokáig beszélgettünk. De az is lehet, hogy az már másnap volt. Meg még sokat dugtunk, meg sokat dolgoztam a számmal. Kissé összefolytak a dolgok. És tegnap este Uramtól kaptam ajándékba egy óriási orgazmust. Kértem, hogy kínozzon meg a kádban, hát meg is kaptam. Vagy 10-szer hagyta, hogy a csúcshoz nagyon közel kerüljek, hogy aztán elirányítsa a vízsugarat a csiklómról. És fojtogatott is, meg csipkedte a mellbimbómat. Meg erősen rászorított a vízsugarat kilövellő fúvókára, ami igazi csiklókínzás, mert elmenni nem tudok ettől, viszont folyamatos inger éri az egész idegrendszeremet és az ájulás közelébe kerülök… Előtte meg, még délután a pincében pakoltunk és Uram rám parancsolt, hogy vegyem le a ruhámat. És később a vacsorán is így kellett lennem. Kértem, hogy hadd vegyem vissza, de már mondtam is szinte azonnal, hogy „Azt akarom, hogy ne engedd!” Azt hiszem, babelnek ez nagyon bejött!
Az Uram a minap elfenekelt, ami önmagában nem újdonság, az viszont igen, hogy amikor a lábam közé nyúlt és kicsordult a nedvesség, én elszégyelltem magam. A verés fájt, sírtam, vergődtem (ki voltam kötve a falhoz a nyakamnál fogva, kezem a nyakörvhöz bilincselve). És úgy éreztem, hogy becsapott a testem – nagyon fájt a verés, mégis felizgultam. Azt szégyelltem, hogy a sírás ellenére – ami a „nem jó”miatt jött, izgalmi állapotba kerültem mégis… És a vibráló kefének sem tudtam ellenállni – pár perc alatt elmentem.
A másik újdonság, hogy kaptam Uramtól egy pár nagyon szép bilincset, ami 1) passzol a nyakörvhöz, 2) karperecként viselhetek egész nap. Néha persze levehetem, ha olyan munkát végzek, ahol veszélyes a bilincs súlya és eltörhet törékeny dolgot. Egyébként egész nap rajtam van. Aludni is benne alszom.
Van olyanom, hogy nem jön az írás. Itt kínlódok már második hete, egy szó sem akar leíródni, minden mondatra, ami eszembe jut, az uncsi kifejezés a találó...
Pedig megint volt hármas, izgalmas is volt, kielégítő is volt. Volt kerítéshez kötözés, volt egymáshoz kötözés, volt kötéllel verés – popsira, mellre, hasra, puncira. Volt összebilincselt bokával tarlón való séta (pszichoterápiás csoportba való feladat) – rángatás, lépés összeegyeztetés, sajgó boka. Volt összebilincselt csukló. Volt fotózás, szopás, nyalás, szúrós-hangyás földön való fekvés. Cipőcsókolgatás. Nevetés és jókedv.
Volt vízsugár mindkettőnknek, fájdalmas és szigorú teströgzítés egyikünknek, dugás másikunknak.
Nem volt orgazmusom egészen a vízbe merülésig, akkor is nehezen. Nem volt nagy fájdalom. Nem volt meleg. Majd nem volt hideg.
És ha befejezem ezt a szóakrobatikát, akkor még arra is jut idő, hogy elkalandozzak egy ismerőstől hallott extrém estébe, ahol olyan tűmutatványok voltak, amiktől engem kiráz a hideg.
Meg arról is fantáziálhatok, hogy milyen lenne, ha több férfinek lennék kiszolgáltatva. Egyszer babellel játszottunk olyat, hogy történetet szőttünk: én egy fiatal lány vagyok, akit „elkapnak” – én akarom! – kamasz fiúk és levetkőztetnek, asztalra fektetnek, kitárnak, lekötöznek, és aki amit ér, azt használja – számat, puncimat… És csípik a mellemet, és rávernek a lábam közére. És közben babel a csiklómat veri, a mellemet csípi. És elmegyek…
És az is eszembe jut, hogy minap, amikor mezítláb álldogáltam egy buszmegállóban, egy szépfiú jól megnézett magának, mosolygott. Ki tudja, mi jutott eszébe?
Fiúk! Jól ki lett velünk babrálva, azt mondom.
Az egyházak, a romantika, a szokások, minden, ami a monogám hűségkép kialakulásához vezetett. Mindaz a képmutatás, ami arról szól, hogy mi nem vagyunk állatok, és erőnek erejével ellent kell állnunk az ősi ösztöneinknek, mert azok mind károsak. Na ezek dőlnek be mind abban a pillanatban, amikor azt érzem, hogy két nőstény is kényezteti az én szőrős, ősi, és állati testemet. Olyan érzés, amit elmesélni nem lehet, kár rá pazarolni a betűket, át kell élni.
Át kell élni, hogy én vagyok a középpont, körülöttem forog az univerzumnak legalább az a kis része abban a pár pillanatban, és ez rohadtul jó. Nem vagyok a hűség ellensége, és alattomos dolognak tartanám, ha mindezt a párom nélkül a háta mögött élném át. Így viszont egyszerűen szerencsésnek érzem magam.
A másik lány Luna mellett… Szereti a fájdalmat, odaadás a szemében, köszönet. Igazi szub, örül, ha szolgálhat, élvezi a csapásokat a fenekén. Kap néhányat a meztelen talpára is. A második popós sorozatnál már bátran beleerősítek. Az egyik ütés után ki is serken a vér. Szinte hangtalanul tűri. Áttérünk a simogatásra, dorombol tőle, mint egy kiscica. Kezem a lába közé csúszik, a csupa lucsok puncijára. Kéjnedvéből egy keveset átkenek a popsija lukához. A kampóra kis síkosítót nyomok, és mindenféle tágítás nélkül elkezdem bevezetni a golyós véget. Halk nyögések, pillanatra visszafojtott lélegzet a válasz. Kicsiket körözve nem tágítok, nyomulunk befelé a záróizom kapitulációjára várva. Bent van. Behúzom tövig a száránál fogva, hadd érezze a kis szuka a mélységeket, hadd röpítse ez fel a magasságokba. Nem féltem, ismerem a kampót, a végén méretes golyó van, ami a végbélben nem okoz kárt, viszont extra, különleges érzéseket igen.
A kiálló végre a tervező egy zárt szemet rakott, áldassék a neve! Ezen át lehet húzni a vékony szemű láncot. Két kis lakattal rögzítem. A lány nyakán már eleve van egy lánc. Luna súlyos és széles nyakörvét jobban szeretem, ám a célnak ez is megfelel. Ide rögzítem a lánc egyik végét, majd a másikat húzni kezdem. Biztatom a lányt, hogy homorítson és lazítson, úgy kevésbé fáj. Próbálkozik, de új még neki a helyzet, azt látom. Amikor a lánc feszessége elér egy kellően feszes helyzetet, megkegyelmezek neki, nem húzom tovább. Kézbe veszem megint a lovaglópálcát, azzal ütöm a fenekét. Utasítom, hogy nyalja ki Lunát, amit készséggel és láthatóan nagy lelkesedéssel végez.
Rövidesen azonban túlfeszül a teste a fájdalomtól, és ezzel együtt bizony fulladni kezd, képtelen tartani a homorított pozíciót, próbálna összegörnyedni a fájdalomtól. Ezzel persze feszíti a láncot, ami bevág a fenekébe és a vékony lánc miatt, amit a nyakában hord, és amihez a hátán végigfutó láncot rögzítettem, a szorítás áthat nyaki ütőerekre is. Idővel kénytelen vagyok oldani a lánc feszességén. Aztán egy hirtelen ötlettel eloldom egészen. Pontosabban kezembe veszem a végét, és a lyukon keresztül húzogatva folyamatosan játszom a feszességgel. A lány száját közben a farkamra átvezénylem, ő engem szop, én lassan, élvezettel húzogatom a láncot. Luna közben feltolja magának a popsijába a a köves plugot. Megengedem, hogy kielégítse magát, aminek gyorsan eleget is tesz.
Aztán intek a két lánynak, hogy cseréljenek, most Luna jön a farkamat kényeztetni, egészen addig, amíg bele nem lövöm a spermám a szájába. Készségesen lenyeli, mint mindig. Jól nevelt kis szuka. Mind a ketten azok. Ilyet kívánok nektek is, fiúk! Akik meritek vállalni mindazt, ami ezzel jár.
