Még most is érzem a szorítását, pedig már több órája nincs rajtam a lábbilincs. Az elmúlt éjszaka elég keménynek bizonyult – terpesztőben aludtam, már ha ezt a hánykolódást lehet alvásnak nevezni. Pihentető értéke közelít a nullához, felizgató rátája a csúcson.
Az egész úgy kezdődött, hogy mostanában nem csak a nyakörvet és a csukló bilincseket hordom (egyébként egész nap), de otthon, délután, este, éjjel a lábbilincset is fel kell vennem. Ez utóbbiakat Uram ilyen vagy olyan módon összekapcsolja éjszakára. Az összebilincselt lábbal való alvás önmagában nem jelent túl nagy nehézséget, néha felébredtem éjjel, ha összeakadt a lábam forgolódás közben. Nem így a terpesztő.
Tegnap délután korán mentem haza, babel utasított, hogy mire haza ér, legyen rajtam a lábbilincs is. Vacsora után sikerült is végre felvenni. Láttam babel szemében a vágyat, jó volt. Szopással kezdtük, de aztán babel hirtelen a falhoz parancsolt, összekapcsolta egy lakattal a csuklóimat és a nyakamat, majd a falban lévő karikához rögzítette, arccal a falnak. Ez nekem máris nagyon szoros volt, de hát tűrtem. Aztán jött a terpesztő, a régi, örökölt, jófajta és ránézésre finom terpesztő. Kellemes barna színe van a fájának, apró karikák a végén, az egész szerkezet veszélytelennek és elegánsnak tűnik… Amíg a lábam közé nem került!
Akkora terpeszbe kellett állnom, hogy lábujjhegyre emelkedtem, hogy kapjak levegőt (később babel mondta, hogy ezt előre így tervezte) – a nyakörv (meg a kezeimen a bilincs) azonnal belevágott a nyakamba és fojtogatott. Erre már nyöszörögtem, de Uram mintha meg se hallotta volna (hálám érte!). Megpaskolta a fenekemet. Majd meghallottam, hogy babel a pálcát veszi elő… Borzongtam a verésre gondolva. De nem ütött meg, hanem a kihúzta hátra a nagyajkakban lévő karikákat és a pálcát azokon vezette át. Ez már sok helyen fájt: fájt a puncim, a vádlim, a csuklóm, a nyakam, a bokám.
Alaphelyzetben, ha a pálca a karikáimban van, akkor csak a fenekemet kitolva tudok állni, hogy enyhítsem a karikák meghúzásából adódó fájdalmat. Na most, a falhoz kikötve a felső testemet már nem nagyon tudtam mozgatni, a lábam mozgását is a terpesztő akadályozta. Az egyetlen testrészem, amely helyzetén még tudtam változtatni a lábujjam volt. Így hát kénytelen voltam még magasabb lábujjhegyre állni. Terpesztve! Látványra elsőrangú lehetett!
Babel fokozta: mélyen benyúlt a lábam közé. Hát persze, hogy cuppogtam… Előbb csak a kezével izgatott, majd elővette a punci plugot és alaposan belém tolta, éreztem a növekvő méretű golyók mozgását magamban, ahogy kitágítják, majd hagyják összezárulni a a nedvességtől csöpögő bejáratomat. Picit később előkerült az elektromos (fog)kefe. Ahogy rezgett bennem, egyre csak azon járt az agyam, hogy én ettől a sok fájdalomtól – már görcsölt a nyakam és a vádlim, égett a csuklóm, amelybe a bilincs kékes csíkot nyomott – nem tudok elmenni, hogy egyáltalán nem tudok másra figyelni. Ehhez képest pár percen belül megvolt az „áramütés”. Babel nem vette észre és csak tartotta tovább a megduzzadt csiklómon a kefét, én meg mozgásképtelenségemben feszítettem a fenekem, hasam izmait, hogy legalább valahogyan elvezessem a testemet átjáró reszketést. Végül nyögtem, hogy: „Elég, elmentem már!”
Uram leoldott, egy kicsit a terpesztő is lekerült a lábamról (technikai problémák adódtak az egyik lázadó lakattal). Ahogy feküdtem az ágyon, szívtam be mélyen a levegőt, úgy távozott a testemből a fájdalom. És ahogy távozott a fájdalom, úgy éreztem magamban az egyre növekvő hálát. Hálás vagyok neked, Uram, hogy kitartó Uram vagy, hogy nem gyöngítelek el a siránkozásommal, hogy ily fájdalmasan és gyönyörűségesen elvezetsz a csúcsra.
Hálás szolgalányként „fényesre” szoptam Uramat és éjszakára elfogadtam a terpesztőt. Hogy aztán óránként felébredjek az egyre fokozódó fájdalomtól, amit a bokámba bevágó bilincsek okoztak. Hanyatt fekve volt a legelviselhetőbb a viselésük, de ha oldalra fordultam – és én szeretek az oldalamon aludni – akkor egyrészt bevágtak, másrészt a testem olyan csavarba került, amitől a derekam az éjszaka közepére már alaposan sajgott. Mert a lábaimat ugye nem tudtam sem összezárni, se egymásra rakni, se a testemet megtámasztani oldalfekvésemben. Hajnalra már a sírás kerülgetett. Amikor már nem bírtam, ki kellett mennem, pisilnem. Ez egy külön mutatvány lett ebben a terpesztőben. Hisz nem csak a terpeszben járás nehéz, de a lépésenként a bokámba ütődő fémkarika se tette kellemes sétává azt a 2 métert a vécéig. Igyekeztem apró lépésekben haladni, ennek viszont a nagy terpesz volt akadálya… Jól van ez kitalálva. Miután visszavánszorogtam az ágyba, sikerült egy picit visszaaludnom, de aztán Uram már ébresztett is – kívánta a puncimat és, kicsit nyöszörögve ugyan, de készségesen kitárulkoztam Uramnak, a terpesztőnek is köszönhetően nem volt nehéz.
A bokám még mindig sajog, apró pirosas-lilás csíkok vannak rajta. A többség észre sem veszi. Mi mégis tudjuk mindketten, miféle köteléket jelképeznek ezek a vonalak. Uram büszke, én meg tele hálával és vágyakozással.
