Nekifutok... Meglátjuk. Máskor is próbáltam már. Bonyolult.
Ütni.
Ez az egyszerűbb fele. Ütök. Fáj. Visszafáj. Elviseli, elviselem. Nyög, sóhajt, morog, sikolt. Élvezi, élvezem. Benyúlok a lába közé, néha durván. Nem élvezi. De mégis. Fáj és mégsem. A test mást mond, mint az elme, de a test kitart, az elme elborul. Az enyém persze nem annyira, nekem vigyáznom kell. Rá. Miközben tisztul.
Szeretetből.
Sokan hazudják ezt. "Azért bántalak, mert jobbá akarlak tenni. Nevelni akarlak. Büntetlek, mert ez által leszel jobb ember." Marhaság. A büntetés értelmetlen, az elrettentés nem működik. Ha működne, a sokezer év alatt, amióta az emberiség próbálkozik vele, már mindenki olyan jóvá vált volna, hogy azért nem lenne büntetés. Büntetés van. Hibák, tévedések, gonosz, rossz tettek is vannak. Vagyis nem működik. A "miért?" innen lényegtelen. Nevelés? Egy módszert tudunk rá, ami működik: a példa. Ha valaki elég értelmes, és lát egy jó példát maga előtt, önként dönthet úgy, hogy követi. A kényszerek és manipulációk nagyon gyors és biztos eredményt mutatnak fel, de nem nevelnek. Idomítanak. Ha egyáltalán. Aki egy engedelmes háziállatot akar, annak talán ez is megteszi. Aki társat, másik embert, annak biztosan nem jó út.
Szeretetből?
Kezdetben volt az én. A csak én. Aztán a más. Valami, ami nem-én. Ha van nem-én, akkor van köztünk határ és talán átjárás is a határon. Van amit én akarok, és amit más akar. Néha olyan, amit más akar, én meg nem. Konfliktus van. Élet van. Miképp lesz ebből szeretet? Megértés által. Elfogadás által. Jó szándékból. Ha nem akarom bántani a másikat, nem teszek vele rosszat. Elsőre megteszi, ha nem teszek vele olyat, amit magamnak nem kívánnék. Aztán túllépek ezen, felfogom, hogy nem vagyunk mind egyformák. Ő mást akarhat, mint én. Mit akarhat? Megkérdezem, megmondja. Hazudik. Nem mert, gonosz, nem mert át akar verni. Mert nem ismeri magát. Merhetem én ismerni? Merem ismerni? Jobban, mint Ő magát? Vállalom az ezzel járó kockázatot? Vagy maradok annál a korábbi szintnél, hogy nem adok olyat, amit nem kér, és olyat sem, amit én nem kérnék? Ha vállalom, akkor adhatok neki olyat, amitől én magam félnék, vagy nem kívánom. Ő kérhet ilyet. Ha még bátrabb vagyok, adhatok olyat, amilyet nem kér, nem kért sosem, csak én tudom, merem tudni, hogy jó neki. Ha nem jó mégsem, én bukom el, nem Ő. Ez bátorság. Félni és mégis helyesen cselekedni.
Szeretetből ütni nehéz.
Bonyolulttá teszi a dolgokat. Mindkét félnek. Talán mégis jobban megéri, mint puszta önző, állati élvezetből. Ha közben élvezetes, az persze jó. Nagyon is jó. Mert szeretetből ütni jó.
