Olyan rég álmodoztam róla. Oly sokszor eljátszottam a gondolattal. Rengetegszer nedvesedtem be a kis fantáziáimra.
Most megtörtént. Valóságosan. Nem akartam. Nem vártam. Nagyon fájt. Nagyon megalázó volt. Nagyon valódi. Erőszak.
Uramtól kaptam egy popsi ékszert – egy szép, csepp formájú acél plugot, a végén drágakő utánzattal. Az egész elfér a tenyeremben.
Tettem pár próbát a plug felhelyezésével, de a legszélesebb részén elég nagynak bizonyult, a popsim sehogy sem akarta rendesen befogadni. Síkosító, testhelyzetek… Semmi sem segített. Kezdtem kicsit kétségbe esni. Aztán babel vette kézbe a dolgokat. Először finoman csúsztatgatta a fenekemben a kis fémdugót, aztán egyszer csak, minden figyelmeztetés nélkül belém tolta. Leírhatatlan fájdalmat éreztem. Felvisítottam, a könnyeim maguktól eredtek el. Megtekeredtem, ívbe feszültem. Azt éreztem, hogy a plug kicsúszik és jött a félelem, hogy mindjárt megint be kell fogadni a fájdalommal együtt. Nyöszörögtem Uramnak, hogy kicsúszott, de megnyugtatott, hogy ez a dugó szépen bement a helyére…
Szóval ilyen az erőszak. A szemem ne lásson, a testem ne érezzen ezután. Szégyen és fájdalom volt az egyetlen, amit éreztem. Ahogy múlt a fájdalom, az első pár pillanatban csak az elutasítást éreztem. Ne érjenek hozzám, a nevemet is felejtsék el. Nem meghalni, de megszűnni akartam. Uramat valahol nagyon távol érzékeltem csak, valamit mondott, de nem értettem. Csak befelé tudtam figyelni, a kínra, a szégyenre.
Babel magáévá tett és az élet lassan visszatért a testembe és az elmémbe. Féltem, hogy a popsi dugó hegyes vége megszúr belül, még mindig elutasító voltam. Az együttlét végét már szinte élveztem, bár a gondolat, hogy a plugot majd ki is kell venni, ott zakatolt a fejemben és nem hagytam magamnak erőt, hogy élvezzem azt, amire ennyire vágytam. Hiszen megkaptam! Nem játékból, nem kérésre, nem viccelődő ellenállásból született erőszakot. Teljes egészében. Egész teljességében. Maradéktalanul. Minden cseppjét egy cseppben.
A plugot nehezen, de sikerült kitolni magamból. A szégyen megint átjárt, még Uram tekintetét sem bírtam elviselni…
Aztán az élet lassan visszatért a rendes kerékvágásba. Fájdalmam és megalázásom már csak emlék. Ráadásul megint izgató. Bár ugyan úgy már nem élhetem át újra. Ez egy egyszeri élmény. Az első valódi erőszak.
