Come with me
Into the trees
We'll lay on the grass
And let the hours pass
Take my hand
Come back to the land
Let's get away
Just for one day
Let me see you
Stripped down to the bone
Let me see you
Stripped down to the bone
Metropolis
Has nothing on this
You're breathing in fumes
I taste when we kiss
Take my hand
Come back to the land
Where everything's ours
For a few hours
Let me see you
Stripped down to the bone
Let me see you
Stripped down to the bone
Let me hear you
Make decisions
Without your television
Let me hear you speaking
Just for me
Let me see you
Stripped down to the bone
Let me hear you speaking
Just for me
Let me see you
Stripped down to the bone Let me hear you crying
Just for me
ismerős? remélem, igen.
előbb megjelent a gondolat - kellene a TÉMÁ(M)NAK egy blog.
aztán, ha már van egy, akkor keresztséget is adni kellene neki - mi legyen a címe?..
reggel, picim integet nekem, kis drágám, ki az ajtón, fülhallgató be, lista, kiválaszt: persze, hogy depeche mode. mi az első szám? STRIPPED. más se kellett, tudtam azonnal – ez az, nem kell keresni tovább. később ugyan módosítottam rajta (az építő észrevételt köszönöm), de így még jobban megfelel a blog témájának. vádolj meg nagyképűséggel, olvasó, de szerintem ez egy tök jó cím. (master and servant, igazad van, csak hogy túl direkt így… olyan, mint a szimmetria, nem tetszik. meg nem is fedi teljesen a valóságot.)
…depeche. régi szerelmem. mennyi átábrándozott éjszaka, mennyi fátyolos tekintgetés, romantikus álmodozás… a francba is, jó volt! különcködni a stílusommal, a frizurámmal, a szakadt farmeremmel, a bakanccsal, mindig fekete pólóval, nyakig zártan… már bőven depeche-esként jártam krakkóban. az őrületbe kergettek az ottaniak. persze, kicsi és tapasztalatlan voltam én még ahhoz, hogy megkülönböztessek darkot, gothot, feketében járó miegyebet – egységben éreztem magam mindenkivel, aki másképpen volt, láttam, éreztem, hogy jó másképp is, nem áll meg az élet az addig ismert határoknál. most értem csak azoknak a kamaszkori (talán hormonális is, de mindenképpen teljes szívvel átélt) belső remegéseknek az üzenetét, most teljesednek be azok a kisebb-nagyobb lázadozások.
úgy tűnik, a tegnapi lájt esténk, babel, romantikus irányba mozdított el. nem bánom, jól esik felidézni az ártatlanság korszakát, amikor még nem cipeltem magammal a dolgaim uszadékát, lévén nem volt. és amikor még tapasztalat se volt. ez utóbbi a mai nap felé billenti a mérleg nyelvét – önismeret, vagy inkább folyamatos önismereti öntréning, heh… tapasztalat, már amennyi.
az utóbbi hetek amolyan oszkárosan hálálkodósra sikerülnek – hálás vagyok picimnek. neked, babel, nagyon sok mindenért. a sorsomnak, hogy így kunkorodott.
ezen a könnyes hangon befejezem, mert elcsepegek itt teljesen és nem lesz többé se verés, se beszámoló. se tangó.
