Luna szenved. Nagy és hirtelen elhatározással tegnap felvette az erényövet úgy, hogy ma is egész nap rajta fog maradni. Támogattam az ötletet.
A nyakörv kapcsán kicsit csalódott vagyok, mert olyan természetességgel hordja folyamatosan, hogy szinte semmi kényelmetlenséget nem okoz neki. Sem a súly nem zavarja, se az, hogy nem tudja levenni. Legalábbis ezek nem zavarják eléggé. Ahhoz képest, amit én szerettem volna, amit vártam ettől.
De most ennek vége! Az erényöv teljesen más. Hiába az irodai munkakör, a hajolgatás hiánya, az ülőmunka, ha a főnöke szemből belát az asztala alá. Akkor összezárt lábbal kell ülnie. Amit az öv kiszélesedő része persze azonnal megtorol. Extra nyűg a WC-zés, ahol szintén nem tudja levenni. Ezek már igen komoly zavaró tényezők, ha egész nap kell szembenézni velük. Végre! Egy kis valódi szadizmus, nem pusztán fájdalom, hanem kiszolgáltatottság, alázatra nevelés. Ezt kerestem mióta! Ahogy Luna fogalmazott:
„ez olyan kínzás épp, amit akarok”
Mindkettőnknek tetszik. Ez jó.