Mezítláb kell járnom. Babel utasított. A tavalyi élményekhez képest, a mezítláb járás már nem újdonság, nem izgat fel annyira. A gondolat azonban, hogy babel most ott ül az irodájában és tudja, hogy mezítláb megyek haza, felizgat. Mert tudom, hogy őt felizgatja. Az is, hogy megnézik-e a nyakörvemet? Vagy az, hogy mezítláb vagyok. Nem figyelem már ezeket egy ideje, nem érdekel. Arra kíváncsi vagyok, az utcán a nyakrövemről kinek jut eszébe a lényeg (eddigi 3 "hozzászólásból" 3 talált).
A nyakörvet immár hét napja viselem szünet nélkül, éjjel-nappal. Rajtam van zuhanyozás közben. Mindig. Néha zavar, ha aláizzadok és viszket a bőröm. Egyébként meg kellemes, feltünő darab és ez bejön. Az, hogy miért van bennem inkább feltűnési vágy szégyenkezés helyett, már lélektan és nem BDSM. (Babel megjegyzése: "Az egész BDSM lélektan, nem?")
És a jövő heti állás intrejúra is magamon hagyom - ez vagyok én, ilyen vagyok én.
Babel tervbe vette a lakás különböző részein lévő rögzítési pontok kialakítását. Ezek karikák a falban, melyekhez majd a nyakörvemnél fogva tud rögzíteni. Ígér magasat, alacsonyat, lábujjhegyen- és térden álláshoz, üléshez és hanyattfekvéshez is. Én javasoltam egy görnyedéshez alkalmas pont kialakítását is. Babel szerint mazo vagyok. Logikus, nem?
A fentiek nyomán elbeszélgettünk a verésről, a talpvesszőzésről. Nekem nagyon rossz élményem maradt egy talpveréstől, azóta sem kívánom. Eljutottunk oda, hogy ha nem kemény pálcát, hanem hajlékony vesszőt használnánk, más lenne az élmény. És tele a kert gyönyörű orgona bokorral. És a Duna parton van fűzfa.
