Nehezen veszem rá Lunát, hogy írjon.
Gondoltam a verésre, mint eszközre. Akkor biztosan lenne új bejegyzés. Lélektelen lenne. A módszer is, a bejegyzés is. Luna befelé fordult. Ez van. Ezért írok én. Ez most egy kitalált történet. Ami csak annyit tesz, hogy pont így és pont velünk nem történt meg. Még.
Hogy jutottam idáig? – kérded magadban.
Eszedbe jut, ahogyan először kértem, lépj ki a sarudból, gyere mellettem mezítláb, majd leparancsoltam a bugyidat is, és egyetlen lenge nyári ruhácska vékony anyaga választott el a külvilágtól, a teljes, meztelen kitárulkozástól. Most a semmi.
Ruhátlanul sétálsz mellettem. Nyakadon nyakörv, kezeid hátul hozzábilincselve, kényelmetlen-magasra felhúzva. Ez is csak növeli szépségedet. Homorítasz, mellbimbóid úgy állnak, ahogy mindig is kellene. Tartásod szép, nem görnyedt, mint a mindennapok olykor megfáradt asszonytestei.
Száron vezetlek, mint egy vadállatot. Hiszen az vagy. Nem igahúzó, de nemes és vad, kecses párduc. 3 ponton kapcsolódik a középső karika 3 lánccal a testedhez, ahol 3 piercingben van lehorgonyozva. Kettő a két mellbimbódban, egy a csiklódban lévő karikán. Ezzel remekül lehet irányítani Téged, az ellenállás legenyhébb kísérlete is komoly fájdalommal jár. Ha a vezetőszár laza, akkor viszont a fájdalom sem éles, sőt izgató, állandó stimuláló hatása feledteti a folyton talpadba szúró éles kavicsokat is.
Így sétálunk a folyó partján, a gáton. A környék kihalt, de ha jönne bárki is, nem tehetnél mást, mint ugyanilyen büszkén lépkednél mellettem. Nincs választásod. Volt, de nekem adtad. Én pedig azt választottam, hogy ma kijövünk ide, és itt teszlek magamévá, a város és a természet határán. Persze előtte megkapod jutalom-büntetésed pálcával és ostorral. No nem azért, mert rossz lettél volna, hanem csak azért, mert kedvem van hozzá.
Megállítalak, felnyúlok enyhén nyitott és nagyon lucskos puncidba. Szemedben máris csillan a vágy. Teljesen szőrtelen vagy, még ennyi sem maradt meg neked. Bármikor láthatom a lemenő nap fényénél, mennyire izgulsz már. Kicsit megpróbálod összeszorítani a lábaidat lépés közben. Nem izgat, miért csinálod, csak befelé mosolygok rajta. Úgy is rövidesen megérkezünk. Nem néztem ki előre a fát, most méregetem őket. Igen, ez jó is lesz. Rád parancsolok, állj széles terpeszbe. Kikötlek a hozott kötelekkel. Nem tetszik ez a túl széles terpesz. Neked. Nekem a gyengém. Átvetek egy kötelet egy vastagabb ágon, ez jön a nyakadba. Csak ezek után oldom el a hátad mögül a kezeidet. Mintha bizony félnem kellene, hogy elmenekülsz.
Kikötöm a két kezedet is, készen állsz. Készen? Ellenőrzöm. Csupa lucsok mindened, lábszáradon folynak már a nedvek. Beléd nyúlok. Durván. Fáj is kicsit, felszisszensz. Megnyugtatlak, ez semmi, ahhoz képest, ami most jön. Jobbommal hagyom kibomlani a korbácsot. Nem pattintok, csak enyhén suhogtatom, hogy halld. És Te, mást nem is tehetsz, átadod magad annak, ami jön.
babel
