előszó. tegnapelőtt szabad estém adódott, hát gyorsan beszűkítettem azt a szép ruhát, amit egy ismerősömtől kaptam, mert ő bizony kinőtte. ruhát kiterítettem, a szűkítők helyét bemértem, gombostűket beszúrtam, visszáján hagyva felpróbáltam. még mindig bő. akkor az oldalából is bevettem, megint gombostűk sokasága. ezúttal színével vettem fel próbára a ruhát. levételkór az összes tű végigszántotta a hátamat, az oldalamat. a beszedéstől már eléggé szűk lett a ruha és ennek megfelelően nehezen lehetett belőle kibújni. lassan csúsztattam a fejem felé az anyagot, minden mozdulatnál szúrások. hogy segítsen a gravitáció is, előre hajoltam. jó ötlet volt – könnyebben ment, a mellem is gyorsabban szabadult így. bár csak babelnek tetszene majd ez a ruha…
tegnap megérkeztem babelhez, levettem a dzsekimet és elé álltam. rajtam a tegnap javítgatott ruha, izgatottan vártam, mit szól. nem mondott semmit, csak közelebb húzott magához és benyúlt a ruha alá. nem hordok már jó ideje fehérneműt, most se volt ott semmi, így egészben megkaphat, semmi sem zavarja, hogy simogassa a csiklómat, belém csúsztassa az ujját jó mélyen, megmorzsolgassa a mellbimbómat. olyan nedves valtam, hogy babel minden ujjmozdulatát jellegzetes hang kísérte – cuppogtam, hihi. félig csukva volt a szemem, de észrevettem, hogy babel a másik kezével magát izgatja, épp le akartam hajolni, amikor utasított is rá. micsoda élvezet érezni, ahogy imádott férfim hímtagja megtelik vérrel, lüktet, keményedik a számban, a nyelvem alatt, hallani, ahogy felsóhajt a gyönyörtől.
babel átvezényelt a hálóba. menet közben megtalálta az övemet, ami egy bőrcsíkokból fonott vékony kötél voltaképp. hihetetlen, hogy eddig nem jutott eszünkbe – ez egy remek játékszer! olyan csípősen, olyan élesen mart bele a fenekembe! édes, édes fájdalom! édes, édes babel! mielőtt hasra parancsolt, letérdeltem elé és összeláncolta a nyakamat és a kezemet egymással, jó szorosan. a lánc azonnal belevágott a csuklómba.
a kedvenc öt ütést kaptam. babel nem sajnált meg, még hason feküdtem, lihegtem, szétterpesztett, belém nyúlt megint. térdre álltam, megpróbáltam viszonozni a kényeztetést. magára ültetett, kezek nélkül nehezen boldogultam a lovaglással, de segített. megkérdezte, kérek-e még verést. nagyon félelmetes volt, de igent bólintottam. megint hasra, a takaróba haraptam…
amikor fölöttem volt babel, olyan mélyen nyomta le a lábamat, hogy a térdem jóformán a fejemnél volt. ekkor éreztem először azt, hogy vagy eltörik a csuklóm, vagy megfojtom saját magam. kissé bepánikoltam megint. babel lazított a nyomáson, majd újra számba vehettem őt, hogy kényeztessem.
ez a „menet” a végső volt, hiába fájt már nagyon a kezem, görcsölt a könyököm, térdem és a nyakam is a kényelmetlen, kitámasztás nélküli pozíciótól, nem adhattam fel. babel sem sajnált meg, bár többször megkérdezte, baj van-e, mert fészkelődtem és nyafogtam picit. nem adtam fel, végig mentünk babellel az ösvényen és gyönyörű jutalomban volt részünk. „egész testemben érzem, ahogy lüktet a vér…”, azt hiszem, ezt mondta. dicséretnek vettem.