szóval tegnap nem sikerült befejeznem a bejegyzést – babel visszajött és folytattuk játékos on-line párbeszédünket, amit munka helyett művelünk napközben. ettől a befejezetlenségtől a vasárnap átéltek összekeveredtek a tegnap esti élményekkel és most izgalmas, már-már romantikus emlékké emelkedtek. azért megpróbálom egy picit szétszedni, nem nagyon, mert a gyönyört nem lehet részekben megélni. „irodalmi” tudásom, képességem meg oly messze van attól, hogy szépen megörökítsem, hogy voltaképp nem is lenne szabad próbálkoznom.
volt vala vasárnap és voltam vala verve. nem sokat, de szépen. babel ügyelt arra, hogy az előzőleg szerzett véraláfutásokra ne üssön.
aztán olyat csinált velem, amire nincs szó, ami kifejezné. bosch kertje ehhez képest kopár pusztaság lenne, ha képekben be tudnám mutatni. olyat éltem át megint, ami a „nem bírom már” után jön. csodás volt. a GYÖNYÖR. olyan állapot, amikor nem látsz, nem hallasz, minden érzékszerved megszűnik, csak egy kis bőrcsík által közvetített áradat marad. ilyenkor a világ kezdete és vége… lehetetlen leírni. hagyom is.
az ágyhoz kikötött lábak, a hátra vagy éppen már elől, szorosan a nyakhoz láncolt kezek – adalékok, katalizátorok. olyan „gyorsítók”, amelyek fokozzák az első ránézésre fokozhatatlant.
tegnap két meglepetés ért – az egyik, hogy babel megbüntetett. a szó szoros értelmében – megvonta a verést. a másik pedig, hogy épp a nagy huncutkodás közepén rám parancsolta az új kabátkát (ami nekem nagyon tetszik és nem (csak) azért, mert én varrtam), ettől viszont – meg kellett kapaszkodnom – iskolás lánynak éreztem magam és az egész nagyon perverz lett. óriási élmény!
a történet, amit játékaink közben babel alkotott, pontosabban folytatott – „a tanyán” – érdekes összefüggéseket derített fel arról, hogy én vajon mire indulok be. a tesztelés élesben ment, a legérzékenyebb testrészeink vettek részt benne. babel megfogalmazása szerint, ez jobb, mint a hazugságvizsgáló gép. szerintem is.
